Tereprali: a Mini favoritként, Peterhansel szerelőként jön

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 12:28
Győzni jön a legutóbbi Dakar-ralin diadalmaskodó Mini-csapat a péntektől vasárnapig Pápán és környékén megrendezendő 10. HunGarian Baja tereprali világkupafutamra.

Sven Quandt csapatfőnök a viadal sajtóirodájának közleményében úgy nyilatkozott, hogy a versenyautók fejlesztésének célja mellett a siker reményében utaznak el Magyarországra.

„Az új Mini All 4 Racing megmutatta, mire képes, és most újabb győzelemre készülünk a Dakar előtt. Nagyon fontos számunkra a magyar verseny, hiszen az autókat még tovább szeretnénk fejleszteni a 2014-es Dakar rajtjáig" – mondta Sven Quandt.

A 2014-es Dakar legfőbb esélyesének tartott csapat autóiban ezúttal a spanyol vk-futamon győztes Nani Roma, Michel Perin, és az összetettben most második Krzysztof Holowczyc, Andreas Schulz duó ül majd. A Mini első számú pilótája, a 11-szeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel a feleségének, a HunGarian Baján motorral induló Andrea Mayernek a főszerelőjeként vesz részt az eseményen.
Az eddigi nevezések szerint 36 autó, négy kamion és 40 quad, illetve motor indul a magyarországi vk-versenyen, de ezek a számok még tovább növekedhetnek.

A program péntek 17.20 órakor kezdődik a prológgal, illetve a Pápa főterén 21 órakor sorra kerülő rajtceremóniával. Az indulókra szombaton és vasárnap is két-két mért szakasz, összesen 436 kilométer vár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik