„Bemelegítésnek durva volt” – kemény nyitány a Selyemút-ralin

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 19:28
null
Kegyetlen meleg nehezítette a versenyzők dolgát (Fotó: Opel Dakar Team/dppi)
A Selyemút-rali első versenynapján nem csupán egymással, hanem a hőséggel is küzdöttek a versenyzők és az autók, kamionok – Szalay Balázs és Bunkoczi László a legjobb magyar egység, a duó a 12. helyről várja a folytatást.

Forró szél fújt. Beáramlott az autókba, ha a versenyzőknek még nem lett volna (m)elegük. Ami kint 36 Celsius-fok, az bent 45-50, de hát ez a sivatagi verseny lényege, hogy meleg van, ezzel számolnia kell mindenkinek.

Nem is saját maguk miatt aggódtak a versenyzők a Selyemút-rali első igazi versenynapján, hanem az autók miatt – jó néhányan veszítettek időt amiatt, hogy melegedtek a járművek.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a vasárnapra előírt két szakasz közül az elsőn hetedikként végzett (pedig ott is elkeveredett néhány percre), ám a második (immár dűnés) szelektíven újból eltévedt, defektet cserélt, a szakasz végén pedig még melegedett is a Mokka, úgyhogy az Opel-párosnak meg kellett elégednie a 12. pozícióval.

„Borzalmasan fájt a fejem, lehet, hogy elfelejtettem inni, mert olyan gyorsan történtek az események. Kimerültem a végére, alig bírtam levenni a defektes kereket. Bemelegítésnek ez egy kicsit durva volt, de legalább bemelegedtünk” – mondta Szalay, akit tavalyi második helyének köszönhetően az esélyesek között tartanak számon a több mint 4000 kilométer össztávú viadalon.

Sebestyénék a 31. helyről folytatják
Sebestyénék a 31. helyről folytatják

Sebestyén Sándor és Bognár József ellenben újoncnak számít. De csak ezen a versenyen, nem a sivatagban, hiszen a toyotás páros két Dakaron indult, s az idén célba is ért. A 31. hely nem csupán annak tudatában nagyszerű, hogy a páros egy dízel Toyotával autózik, hanem azért is, mert ebben benne volt egy defektcsere az első szakaszon. „Sokat jelent a Dakaron szerzett tapasztalat, bár a pályák nem voltak könnyűek, nem okoztak gondot nekünk” – nyilatkozta Sebestyén, akivel ellentétben Fazekas Károlynak és Simon Péternek volt gondja bőven. A BMW ugyanis egyfolytában melegedett, vagyis bizonyos távonként (és ez nem volt hosszú) muszáj volt megállni vele. „Idegtépő. Ez a legjobb szó erre napra” – mondta a főleg szellemileg teljesen kimerült Fazekas, aki a 42. helyről várja a folytatást.

Az egyetlen kamionos triónk, Kovács Miklós, Ács László és Czeglédi Péter nem a járművel küzdött (parádés az új futómű, a sárga Scania szinte suhan az úton), hanem a pilóta rosszullétével. Kovács nem tudja, hogy a tízóraira elfogyasztott csokitól vagy a narancslétől volt, de időről időre le kellett húznia az ablakot. És nem szellőztetés véget...

A történtek után alighanem mindenki megkönnyebbült, hogy véget ért a nap, s egy sivatagi versenyen minden új nap új kalandokat ígér.

A Selyemút-ralinak egyébként már az első napon voltak kiesői: a francia Yannick Commagnac egy nagyobb ugratás után szenvedett gerincsérülést (eltört az egyes csigolyája), míg az orosz Mihail Kosztrukov papírzsebkendővé gyűrte a pickupját, ott a navigátor sérült meg, de az első hírek szerint nem súlyosan.

A versenyben a francia Philippe Gache vezet, aki némi meglepetésre nem csupán a hazai pályán esélyesnek számító tavalyi győztes Borisz Gadaszint veri, de egyelőre a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlessert is.

SELYEMÚT-RALI

1. szakasz (össztáv: 744 km, ebből szelektív szakasz: 373 km). Autósok: 1. Philippe Gache, Jean-Pierre Garcin (francia, SMG Buggy) 4:11:04, ...12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 33:02 p h., ...31. Sebestyén Sándor, Bognár József (magyar, Toyota Landcruiser) 1:47:33 óra h., ...42. Fazekas Károly, Simon Péter (magyar, BMW X6) 2:43:34 ó h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:29:58, ...15. Kovács Miklós, Ács László, Czeglédi Péter (magyar, Scania) 1:05:55 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik