Videó: világszenzáció, hátraszaltó egy Minivel

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2013.02.17. 23:06
null
Négyéves felkészülés előzte meg a mutatványt
Guerlain Chicherit az autósport történetében először végrehajtott egy tökéletes szaltót – egy Mini volánja mögött. A korábban síelőként száguldó, de az utóbbi időben a Dakarokon vitézkedő Chicherit négy évig készült az elképesztő ugrásra, amelynek során 360 fokos fordulatot tett, s utána négy kerékre érkezett egy nyolcméteres havas rámpára.

Az első sikeres szaltó után Chichi még egyszer megismételte a szaltót – a több ezer szurkoló nagy örömére.

„Az ugrás előtt önkívületben voltam – mondta Chicherit. – Egyedül ültem az autóban, és koncentráltam. Csak meg kellett csinálnom az ugrást, és tudtam, készen állok rá. Hatvan kilométer per órás sebességgel kellett megérkezni a rámpára, full gázzal. Az ugrás közben éreztem, hogy az autó egyensúlya jó, de legalább húsz másodpercbe tellett, mire rájöttem, hogy négy kerékre érkeztem!"

A négyéves felkészülés során „Chichi" tesztelte az elképesztő Reiger felfüggesztéseket és jó néhány rámpán kipróbálta az ugrást – általában egy hatalmas légzsákra érkezett. A Nemzeti Sport újságírójának a Dakar-ralin elmondta, hogy eleinte legtöbbször nem négy kerékre. Az autók is törtek, ő is megsérült néhányszor, de szerencsére nem súlyosabban. De érdemes volt...

„Amikor nekivágsz valaminek, amit előtted még senkinek sem sikerült elérnie, az tényleg nagyon stresszes. De az egyetlen út, hogy elérd az, ha megpróbálod... Ez volt a legőrültebb dolog az életemben, de a top háromban biztos benne volt. Csodás volt – megint meg akarom csinálni" – nyilatkozta Chicherit.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik