Bálnales és hullócsillag: Rakonczay Gábor lassan túl a 300 kilométeren

Csupasport CsupasportCsupasport Csupasport
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 11:25
Az extrém sportoló hét napja van úton 42 nevű hajójával, amely a Vitéz átépített változata, és amellyel az Atlanti-óceán átevezésére vállalkozott.

Rakonczay Gábor december 23-án hajnalban indult el a portugáliai Lagos városából, és eddig hét nap alatt 270 kilométert tett meg az Atlanti-óceánon, ami azt jelenti, hogy átlag 38.6 kilométert tesz meg naponta. Bár most elkapott egy szélcsendes és szembeszeles periódust, ami miatt lassabban halad a tervezettnél, így a legutóbbi napon csak 29 kilométert tudott megtenni.

„Reggel elment mögöttem egy utasszállító Madeira irányába, meg tegnapról maradt itt egy konténerszállító, ami egész éjszaka a horizonton állt, de amúgy egy napja semmilyen más hajót nem láttam. Éjjel a fő esemény, hogy egy bálna egész közel jött. Itt fújt közvetlen mellettem párat, mielőtt továbbállt. Aztán volt még egy bámészkodó teknős, egy hullócsillag, ami ahogy darabokra esett, zöld fénnyel világította be a csillagos égboltot” – írta a Facebook-olalán.

Azt írja, lassan megtanul evezés közben elvégezni mindent, a fő dolgok, mint az evés, a rövid alvás vagy a könyvolvasás már egész jól megy neki, és miután egy hete az óceánon van, a szervezete is kezd hozzászokni, és nem kell „győzködni”, hogy még mennyit kell eveznie.

„Mint a többnapos futóversenyeken, valami átállítódik, és onnantól az egy teljesen elfogadható dolog lesz, hogy napokig futómozgást végzel” – fogalmazta meg Rakonczay.

A mintegy 6500 kilométeres út előreláthatóan 70–90 napig tart az Atlanti-óceánon keresztül, a Kanári-szigetek érintésével egészen a karibi Antigua szigetéig, ahova 2007-ben és 2012-ben is érkezett. A vállalkozásról dokumentumfilm is készül.

Rakonczay helyzete folyamatosan nyomon követhető IDE KATTINTVA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik