Pedálra, magyar!

Vágólapra másolva!
2023.10.29. 08:39
Kollégánk publicisztikája a Nemzeti Sport hasábjain jelent meg: a majd' ezer kilométert felölelő történet a Visegrádi-hegység, a Pilis és a főváros bringaútjain megtett távok, az új élmény és az elektromos rásegítés apropóján íródott.

Az elektromos bringázás ciki, hallom itt-ott, még olyanok szájából is, akikről amúgy el nem tudom képzelni, hogy éppen ők lennének azok, akik (ha már „az elektromos bringázás ciki”) bármely másik, „naturális” kerékpár nyergébe felülnének... Mindenesetre nekem csak jót tett a nagy kritizálás, mert rögvest kedvet kaptam ahhoz, hogy valahogy, valamikor kipróbáljam az akkumulátoros cangát, s bár a vágy és valóság ritkán találkozik, ezúttal megtörtént a csoda.

Igaz, hónapokat kellett várni a lehetőségre, amikor is az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és a Pilisi Parkerdő Zrt. szentendrei erdészete közös meghívóban invitálta szabadidős honlapunkat, a Csupasportot: rendhagyó sajtóbemutató keretében elektromos rásegítésű mountain bike-kal lehet bebarangolni a főváros környéki hegyvidék ösvényeit (is).

Itt és most nem merülök el a szakmai részletekben, mármint hogy milyen gépet és nyerget tettek végül a fenekem alá, és az ügyben sem kezdenék okoskodni – habár látom, az internetes fórumokon késhegyig menő vita zajlik róla –, hogy akkor most e-bike vagy pedelec, nyomatékszenzor, voltok, wattok és newtonok segítettek a tekerésben, ezt a tudományoskodó hümmögést meghagyom a mátrixszínháznak, s próbálom a hétköznapi tapasztalás oldaláról megközelíteni a sztorit.
Illetve... Ha így teszek, akkor igencsak rövid lesz a mese: elektromosan pedálozva még színesebb és klasszabb ez a világ.

No de azért van ebben a sztoriban több is: a Pilis, pontosabban még a Visegrádi-hegység ormairól fel s le megtett harminc kilométer azt bizonyította, hogy másik dimenzióba helyezhető a bringázás. Két keréken szűk két óra alatt annyi helyszínt, ösvényt, rétet lehet bejárni és rájuk csodálkozni, ami gyalogszerrel elképzelhetetlen lenne. S igen, az első aggály itt tolakszik elő: vajon mennyire sportszerű kerékpárral, ráadásul elektromosság segítette erőgéppel vándorolni dombon, völgyben? Hát... A drótszamár valóban nem való erdőbe, de... A jelek szerint megteremthető az egyensúly az élmény- és a tempófaktort illetően, hiszen – ha a sajtóbringázáson elhangzottakat felidézem – a Pilisi Parkerdő ezer kilométernyi túraútvonallal és háromszázötven kilométer erdei kerékpáros-úthálózattal várja a kirándulókat.

Bringával akár háromszázötven kilométer is letekerhető a Pilisi Parkerdő által gondozott terepen

Meglehetősen nagy tehát a rés, a szórás, azaz nem egymás hegyén-hátán juthat előre az ösvényeken a bakancsos és pedálos túrázó, ráadásul a személyes tapasztalás is azt bizonyította, hogy a bringánk sohasem volt útjában azoknak, akik gyalogszerrel járták az erdőt, és ami talán még ennél is fontosabb, fordítva sem volt ez másként, azaz a biciklik sem tolakodtak bele a kirándulói idillbe, vagyis minden szempontból barátság volt, békesség. Akit érdekel az e-bringatúra, érdemes bepötyögnie a böngészőbe a parkerdo.hu címet, s jelentkezni elektromos kerékpározásra a Visegrádi-hegység és a Pilis ölelésében fekvő tájakra. A Dömör-kaputól indulva – persze bérleti díjért cserébe – vezetett túra keretében kipróbálható, milyen is több mint húsz, de akár ötven kilométer feletti távot is letekerni kettő, illetve négy óra leforgása alatt a valóban gyönyörűséges terepen (ráadásul az erdő ilyenkor ősszel, olykor már a téli hideggel megcsipkedve a legszebb talán). Na szóval, nekem nagyon bejött ez a kétkerekű túrázás. Annak tükrében főleg, hogy más perspektívából (nyeregmagasságból) láthattam például azokat a szakaszokat, amelyeket anno néhány éve a Piros 85-ös terepversenyen futottam, illetve szenvedtem meg: a Tölgyikrek helyét (sajnos a pár évvel ezelőtti télvégi ónos esőzés utáni gigafagy megroppantotta és az enyészetbe küldte a legendás matuzsálemfát...), a Fagyoskatonát, a Sikárosi-rétet, a Szakó-nyerget.

Ugyanakkor az a felismerés volt leginkább mellbevágó, hogy a zajos, poros, szagos, túlzsúfolt Budapest határától alig néhány kilométernyire milyen csodavilág vár azokra, akik nem sajnálják maguktól azt a valóban cseppnyi akaratot, hogy más komfortzónába helyezzék magukat.

S hogy ehhez pénz is kell?

Tóth Kristóf erdészetvezető Dömörkaputól indulva gyönyörű helyszínekre, így a Sikárosi rétre is elnavigálta az elektromos rásegítésű kerékpárral pedálozókat

Immár van saját pedelectesztem, amely 920 kilométernél jár szűk hónap leforgása alatt, s így saját bőrömön is tapasztalhatom, hogy napi hatvan kilométert gond és izzadtság nélkül lehet teljesíteni nyeregben.

Mindennek a költségvonzata is említést érdemel: az autómat (tizenhét esztendős Suzuki Swift) kicsivel több mint 700 kilométer megtétele után kell tankolni, és olyankor 42 liter üzemanyagot (95-ös) nyel el, a kasszánál – ha az üzemanyag jelenkori átlagárát veszem alapul – ez aztán huszonötezer forintba kerül. Ez a hétszáz kilométeres, zömében egyszemélyes autókázás a lakóhely-munkahely-lakóhely ingázást figyelembe véve kicsivel több mint tizenkét oda-vissza utat jelent, s persze megvan ennek a kényelmi faktora, ami leginkább időben realizálható: befelé jövet a reggeli, délelőtt csúcsforgalmi időszak utolsó etapjában 45 percig tart az út, lapzárta után, éjszaka ugyanez 25 perc alatt abszolválható. Akkor is, ha esik, akkor is, ha fúj, ha hideg, ha meleg van – na, ez speciel baromi jó. Bringával ugyanez a túra másfél óra ide is, oda is, akkor is, ha esik, ha fúj – és bizony, ha esik, az különösen kellemetlen...

Hanem... A pedelec költséglistája jóval kurtább lesz, mint az autóé (ja, és a kocsikázás kapcsán a benzin mellett nem is említettem a járulékos költségeket, úgymint szerviz, parkolás, biztosítás, autópályamatricák): az elektromos bringával teli akkumulátorral (a ráragasztott cetli szerint 36 volt, 14 amperóra) atombiztosan hetven kilométert tekerhetek (182 centiméterrel és 95 kilogrammos testsúllyal – na jó, kicsit többel...), és az egy hónap alatt megtett 920 kilométer során tizenháromszor töltöttem az energiacellákat, az áramtankolás pedig – ha jól bogarásztam a számlát – 420 forintot vett ki a pénztárcámból... És... Ennyi!

Az persze cáfolhatatlan, hogy a kizárólag saját erőből hajtott kerékpár még négyszázhúsz forintot sem fogyaszt, de az is biztos, hogy az elektromos rásegítés az egyik legpazarabb kütyüforradalmi tétel, s bár életemben nem ültem még kabrióban, de az a „fíling” adhat valami olyasfajta könnyedséget és szabadságot, mint ez a pedeleces utazás.

No persze, azért azt sem lehet megkerülni, hogy egy-egy középmotoros e-bringa ára kisebb vagyon (sőt!), de – merthogy egy ilyen cikkben mindig van „de” – a fenti osztás-szorzás tükrében az akkus bringa aktív, napi munkába járási használat mellett a benzinköltség-csökkentés okán kettő, de maximum négy év alatt behozhatja az árát, míg ugyanez a szalonból kigurított sokkal több milliót és milliót érő négykerekűek esetében nem mondható el (sőt!).
Azt pedig cseppnyi túlzás nélkül írhatom, hogy az e-bringáról leszállni épp ugyanolyan, mint az autóból kiszállni.

Lehetne ez is a végszó, de van itt még valami. Nem lehetek elég hálás annak az aprócska e-üzenetnek, amely elhívott e-bringázni hegyre, völgybe, s az élmény apropóján elmeséltetett egy semmi kis történetet kerekekről, áramról, érzésekről, új kalandról, és némi muníciót is adott ahhoz, hogy megfelelhessek egy furcsának tűnő kritikára: valójában tök mindegy, milyen pedált tekersz – csak csináld! Nem ciki...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik