Több ezren futnak éjszaka a kivilágított Budapesten

Vágólapra másolva!
2023.07.07. 13:12
Szombaton újra sokszereplős futóest, az esemény központja a Hősök terén lesz.

Július 8-án szombaton futók veszik birtokba az esti-éjszakai Budapestet a 29. K&H mozdulj! futóesten, írja hírlevelében a Budapest Sportiroda. A szervező BSI információi szerint az ország 433 településéről eddig több mint 3200 előnevezés érkezett a hangulatos nyár esti sporteseményre. A résztvevők csaknem fele vidékről utazik a fővárosi futásra.

Az esemény rajt-cél területe a Hősök terén, a Műcsarnok előtt lesz. Az indulók többek között az esti kivilágításban ragyogó Andrássy úton, a Dózsa György úton, a városligeti Zichy Mihály úton, az Olof Palme sétányon, a Dvorák sétányon és a Paál László sétányon róják a kilométereket. Az egyéni számokban szakmai bajnokságok is lesznek informatikusok, jogászok, közgazdászok, mérnökök, orvosok és pedagógusok számára, ezekre összesen mintegy 300 sportoló regisztrált. A K&H mozdulj! futóestre nevezve lehetőség volt már előzetesen jótékonykodni. A kecskeméti Trizoli Jótifuti Egyesület fogyatékkal élőket és családjukat segítő munkáját, valamint a zuglói „Mozgásjavító” sporteszközbeszerzését összesen több mint 200 000 forinttal támogatták a futók. Az eseményre a helyszínen, a Hősök terén lehet még nevezni július 8-án 16:30-tól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik