A magyar pályakerékpárosok nagy esélye

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.12. 09:10
Átadták Magyarország első fedett, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség által akkreditált kerékpáros-fapályáját, a Kőbányai BringArénát.

Átadták a kőbányai BringArénát, amely otthona lehet a magyar pályakerékpárosoknak. A fémszerkezetű sátorban helyet kapó létesítmény tervezése 2018 októberében kezdődött, a 200 méteres fapálya szélessége 5.8 méter, futófelülete speciálisan hőkezelt, rétegelt lucfenyő, dőlésszöge az egyenesben 14, a kanyarban 50.3 fok.

A 4500 négyzetméteres, 100 nézőt befogadni képes BringAréna hazai és kisebb nemzetközi kerékpárversenyek rendezésére egyaránt alkalmas, emellett edzéslehetőséget biztosít profi és amatőr kerékpárosoknak, miközben kiemelt szerepe lesz az utánpótlás-nevelésben.

A 812 millió forintos építési költség állami, szövetségi és önkormányzati támogatásból, valamint a Vuelta Kft. befektetéséből állt össze, a velodromot Szeghi Gábor tervezte.

A vasárnapi átadó előtt a velodrom mellett rendeztek cyclocross, majd – immár az új létesítményben – pályaversenyt, valamint BMX freestyle-bemutatót is.

A célegyenest Szabolcsi Szilviáról nevezték el, aki a 2000-es sydney-i ötkarikás játékokon ötödik lett a 200 méteres repülőversenyben. Az ellenegyenes Somogyi Miklós nevét viseli, ő az 1984-es Los Angeles-i olimpiától kényszerűen maradt távol, és a szocialista országok sportolóinak az olimpia „helyett” megrendezett Barátság versenyen nyert aranyérmet a pontversenyben.

„Fantasztikus ez a nap, hatalmas lehetőség, szívesen lennék ma itt gyermek” – nyilatkozta a kerékpárkezelési gyakorlópálya kipróbálása után az MTI-nek Stephen Roche, aki 1987-ben a Giro d'Italián és a Tour de France-on aratott diadala mellett világbajnoki aranyérmet is nyert országúton. Felidézte: aktív versenyzőként maga is részt vett hatnapos pályaversenyeken, és a kiváló hangulatuk miatt kifejezetten szerette őket.

Fotók: Vanik Zoltán /BringAréna

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik