Új magyar csúcs született csapat sprintben a glasgow-i világkupán

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 11:29
Szalontay Sándor egyéniben is remekelt Skóciában, már az Egyesült Államokban készül az újabb kihívásokra, köztük a párizsi olimpiára.

Szalontay Sándor jól élte meg a Glasgow-ban megrendezett pályakerékpáros-világkupát. A magyar bringás sprintben a tizedik, keirinben a tizenkilencedik helyen végzett, csapat sprintben pedig új magyar csúcs született a Csengői Bálint, Szalontay Sándor, Szabó Norbert összeállítású hármas jóvoltából.

Szalontay Sándor a télen Lengyelországban készült, ami sokat segített a fejlődésében, hiszen a lengyel pályakerékpár folyamatosan fejlődik, remek lehetőségeik vannak az ottani bringásoknak. Januárban a szlovéniai Novo Mestóban edzőtáborozott magyar társaival, aztán februárban ismét Lengyelország felé vette az irányt. Sokat utazott a felkészülés alatt, de – elmondása szerint – megérte, ráadásul a lengyeleknél versenyezhetett is, így éles helyzetben is tesztelhette magát.

Az amerikai Miltonban május 12-én kezdődik az újabb világkupaverseny, és Szalontay Sándornak ismét nagy céljai vannak, mind egyéniben, mind csapatban.

„A nyáron sok esemény lesz, a világkupaversenyek jó lehetőséget adnak rá, hogy folyamatosan javuljon a formánk. Közeledik a 2024-es párizsi olimpia, erőteljesen ott van a szemem előtt. Ebben az évben lesz Európa- és világbajnokság is, amelyeken minél jobb eredményt akarok elérni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik