Bivalyerős az ultrafutó-válogatottunk, de sürgősen szüksége lenne egy buszra

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 17:40
A bivalyerős magyar ultrafutó-válogatott a jövő héten Berlinbe utazik a 100 kilométeres világbajnokságra – oda szinte biztosan eljutnak a versenyzők és a stáb, a veronai 24 órás Európa-bajnokság azonban továbbra is a levegőben lóg.

Sosem volt könnyű helyzetben a Magyar Atlétikai Szövetség égisze alatt működő ultrafutó-bizottság, mindig nagyon kis költségvetésből kellett megoldania az életét, ügyes-bajos feladatait. Ennek tükrében nem volt teljesen váratlan a segélykiáltás, amely a hónap elején került ki az UltraFutókOldala nevű Facebook-oldalra.

Gál Tibor

A posztban az áll, hogy az ultrások elestek az előzetesen felkínált buszoktól az augusztus 25–28. között esedékes berlini 100 kilométeres világbajnokságra, illetve a szeptember 15–19. között rendezendő veronai 24 órás Európa-bajnokságra, vagyis a sportolók és a személyzet eljutása a versenyekre igencsak bizonytalanná vált. Míg a Berlinnel kapcsolatos, az időtényezőt figyelembe véve égető probléma jó eséllyel megoldódik, Verona még lóg a levegőben. A helyzetről az ultrafutó-bizottság elnökénél, Gál Tibornál érdeklődtünk.

Cseke Lilla. Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Végül az lett a megoldás, hogy kilencszemélyes mikrobusz indul Berlinbe, emellett van, aki önállóan utazik, például lakóbusszal, amivel egyúttal a szállás is meg van oldva. Ahogy Gál Tibor elmondta, a mikrobusz a bérlés és a fogyasztás mellett még mindig olcsóbb, mintha mindenki menetrend szerinti járatokkal jutna el a német fővárosba, és a városon belül is egyszerűbb vele a közlekedés.

Azért ez sem ilyen egyszerű, mert bár az autókölcsönző megtankolja a járművet, és még csak nem is kell teli tartállyal visszaadni, de jelen pillanatban nincs az ultrabizottság kezében a szerződés. Gál Tibor emiatt – tehát a biztonság kedvéért – bérelt egy bármikor lemondható gépjárművet, jelenleg több százezer forint lóg a levegőben.

„Hamarosan jön a veronai 24 órás Eb is, legutóbb, még a pandémia előtt, 2019-ben Bódis Tomi és a férficsapat is második lett, most Tomi az akkorinál sokkal jobb formában van – hangsúlyozta Gál Tibor. – Száz kilométeren is esélyes a sikerre, de az egynaposon még inkább. A probléma azonban ott is fennáll, nincs biztosítva a szükséges nagybuszunk. A sportállamtitkárság egyelőre nem tudott segíteni, még nem állt fel a teljes új infrastruktúrája, a Magyar Atlétikai Szövetség által biztosított éves költségvetésünk pedig nem fedezi ezt. Mivel a Verona eléréséhez szükséges nyolcszáz kilométert nem éri meg oda-vissza megtenni a busznak, kint kell maradnia két sofőrnek is, az ő szállásukat szintén finanszírozni kell, továbbá az üzemanyagot, ami kapásból félmillió forint. A busszal kapcsolatos költségek egy részét remélhetőleg a szurkolói jegyekből megoldjuk, ráadásul a hangulat is sokkal jobb lesz így. Tavaly ősz óta vagyok elnök, futóboltom is van, én is próbálok segíteni, ahogyan erőmből telik, de mindenképp támogatókra van szükségünk, és nem csak egyszeri támogatásra.”

Bódis Tamás

A napokban elindul az ultrások weboldala, ami szintén fontos a potenciális támogatók kiszolgálása érdekében. Gál Tibor szeretné, ha legalább a szakág versenysportrészlege önálló volna, erre be tudnák vonni az alapítványt, amellyel 1996 óta együttműködnek, s amelynek számlájára járulékmentesen érkezhet a pénz. Sok versenyt rendeznek, összesen tíz ultratávú magyar bajnokság van, ezek mind megjelenési lehetőségek a cégeknek.

A tervek tehát megvannak, miként a szándék is az előrelépésre, bízzunk benne, hogy hamarosan realizálódhat a támogatók bevonása – csak legyen meg a nagybusz Veronába!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik