Közel 300 kilométer összefüggő kerékpárút-hálózat a Nyugat-Balaton térségében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 10:15
Széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat.

Tar László, a Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda ügyvezetője a Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a turizmus új iránya, hogy a kikapcsolódni, feltöltődni vágyók környezetbarát eszközökkel, vonattal érkeznek, majd kerékpárral járják be a látnivalókat. Hozzátette: Keszthely erre kiválóan alkalmas hely, mert több nemzetközi kerékpárút – például az Ausztria és Szlovénia felé tartó – kereszteződésében fekszik.

A Magyar Kerékpáros-szövetség által finanszírozott BalatonBike365 projekt keretében az elmúlt három évben

a régióban közel 20 tematikus bringás útvonalat jelöltek ki, amelyek a környék kulturális, természeti és gasztronómiai látnivalóit érintik.

Az egyik kedvelt útvonal a tavaly kitáblázott Festetics-örökség kerékpártúra, amely a Helikon Kastélymúzeumtól indul, és a balatongyöröki bece-hegyi Szent Háromság-kápolnánál végződik, de közben például élményparkot és kilátót is útba ejt.

A BalatonBike365 projekt részeként szeptemberben egy új kerékpárosközpont nyílik meg Keszthelyen, a vasútállomás közelében, ahol hagyományos és elektromos rásegítésű kerékpárokat, ebike-okat is lehet majd bérelni.

Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója beszámolt róla, hogy az intézményben az elmúlt években 12.5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, ebből 8 milliárd érkezett EU-s pályázatokból. Ezek részeként 30 millió forintot fordítottak a kerékpáros turisták kiszolgálására, akiknek hamarosan a múzeumnál is lesz lehetőségük biciklik bérlésére.

Jegenyenyár-csemeték a keszthelyi kerékpárút mentén (Fotó: Keszey Ágnes/Zalai Hírlap, 2021)

Kulics Gábor, a Keszthelyi Tourinform Iroda vezetője elmondta, tavasszal elkészült a BalatonBike365 önálló weboldala és mobilapplikációja, amelyeken keresztül 2700 környékbeli szolgáltatás érhető el, és ezeknek a száma a jövőben tovább növekszik majd.

(Borítókép: Katona Tibor/Zalai Hírlap)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik