Izgalmas újítások várják a Balaton körül a bringásokat

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 08:28
A BalatonBike365 kezdeményezés célja a balatoni kerékpáros turizmus fejlesztése újonnan kitáblázott útvonalakkal, szolgáltatóközpontokkal, applikációval.

A Magyar Kerékpáros-szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium kerékpáros sport- és turisztikai, valamint marketing- és kommunikációs szakemberek, építészek, informatikusok, jogászok és önkéntesek bevonásával évek óta dolgozik azon, hogy a Balaton körüli kerékpározás élménye még teljesebb legyen. A megálmodott BalatonBike365 kezdeményezés azt szeretné megvalósítani, hogy a

Balatoni Bringakörúthoz csatlakozva, azzal közvetlen összekötve elérhetők legyenek a tó déli részén, a Balaton-felvidéken és a Nyugat-Balaton–Kis-Balaton térségben kijelölt és kitáblázott kerékpározható utak, ezáltal pedig az ottani turisztikai szolgáltatások, természeti értékek, kulturális és gasztronómiai attrakciók.

„Amikor megálmodtuk a BalatonBike365 projektet, célunk az volt, hogy az egész balatoni térségre vonatkozóan átfogóan valósítsunk meg kerékpáros-fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és háttértelepüléseket egyaránt – mondta Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke. – Több mint nyolcszáz kilométer kerékpározásra alkalmas utat tábláztunk ki, amelyeken húsz pihenőpont és három szolgáltatóközpont segíti a kényelmes biciklizést, a szabadidő egészséges és hasznos eltöltését, valamint elindult az ehhez kapcsolódó weboldal és a BB365 applikáció is, amelyek megkönnyítik a kerékpárostúrák tervezését és a helyszíni tájékozódást.”

A kerékpáros turizmus élményét teszi teljessé a BB365 applikáció, amely segít felfedezni a Balaton környékét. Hol van a közelünkben jó lángossütő? Merre menjünk gyöngyöző rozéfröccsért? Akad-e a környéken kerékpárosbarát panzió, vízvételi lehetőség vagy bringáspihenő, esetleg szerviz? Hova térhetünk be egy kávéra? Milyen látványosságot nyújt a környék, illetve milyen kulturális eseményeken köthetünk ki a túra végén? Mások mellett ezekre a kérdésekre is választ ad a már Androidon és iOS-en is elérhető alkalmazás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik