Erős Tibor tavaly összesen 6656, azaz havonta több mint 550 kilométert futott

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 16:20
Hirtelen robbant be az ultrafutás világába, s célja, hogy az idén végre a 200 kilométeresnél hosszabb távú versenyeken is kipróbálja magát.

A 45 éves Erős Tibor berobbant a magyar ultrafutás világába. Remekül sikerült neki az elmúlt esztendő, öt ultratávú versenyen indult, négyet megnyert. Aranyérmet szerzett a 100 kilométeres országos bajnokságon, megnyerte a 100 kilométeres Mamma Montanát, pályacsúccsal diadalmaskodott a Korinthosz 160-on, valamint elsőként ért célba a balatonfüredi 12 órás ultrafutóversenyen. Tavaly összesen 6656 kilométert futott, ami 554.6 kilométeres havi átlagot jelent. Beleszeretett egy álomképbe, viszont nemcsak várta, hogy az „viszontszeresse”, hanem sokat tett is érte. Alázattal, kitartással, céltudatos munkával és kellő szakmai segítséggel Magyarország legjobb ultrafutói közé küzdötte magát.


„Kétezertizenöt februárjában megszületett a kislányom, ami óriási változást hozott az életünkben – mondta Erős Tibor. – Bele szerettem volna kóstolni valami olyasmibe, amitől jobb ember lehetek, így jött képbe a futás. Eleinte csak »futogattam«, három kilométerrel indítottam.
Az év végén megpillantottam egy hirdetést, amely arra ösztökélte az embereket, hogy 2016-ban fussanak kétezertizenhat kilométert. Kiszámoltam, hogy ez 5.4 kilométer naponta, és úgy gondoltam, képes vagyok rá.

Ott volt a cél előttem, elkezdtem mindennap kocogni. Öt és fél kilométerrel kezdtem, majd egyre nőtt a táv, a nyáron már lefutottam az első félmaratonimat. Októberben teljesítettem életem első maratoniját, amiről utólag úgy gondolom, hogy ezzel a nem tudatos felkészüléssel kicsit korai volt. Amit csak lehetett, elrontottam, így a frissítést is, a pulzusra sem figyeltem, szinte semmit sem csináltam jól. Akkor még nem tudtam, mi mindenre kell figyelni, elég meggondolatlan döntés volt, hogy kellő felkészülés nélkül belevágtam.”

Erős Tibor sikeresen teljesítette a 2016 kilométert – a következő évben a 2017-et tűzte ki célul, csakhogy ekkor már 2300 kilométerrel zárta az évet. Tervét 2018-ban is végrehajtotta, és azt vette észre, hogy a futástól egyre kiegyensúlyozottabb az élete. Korábban nem sportolt hosszú ideig rendszeresen, fiatalabb korában hobbiszinten futballozott, később konditermi edzést végzett, végül a munka beszippantotta.

FUTÁS 2022 – MEGJELENT!
Megjelent Futás 2022 magazinunk, amely most leginkább az ultrafutásra fókuszál Erős Tiborral, Fogarasiné Veres Krisztinával, Ferenczi Istvánnal és Dombi Tiborral, de sikerült elérnünk a litván Aleksandr Sorokint is, továbbá írunk a Spartathlon hőskoráról és arról is, korosztályok szerint mire érdemes figyelniük az ultrásoknak. De megjelenik a magazinban az akadálysport, a terepverseny, a babakocsis futás is. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.


„Végre lett egy célom: nem valami elől futok, hanem valamiért. Egyre komolyabban kezdtem foglalkozni a témával, egyre többet tudtam meg róla. Láttam azokat a csúcsfutókat, akik már ultratávot teljesítenek. Ilyen Maráz Zsuzsanna is, aki akkor már Spartathlon-győztes volt, s hamar rájöttem, hogy élő legenda. Kétezertizenkilenc nyarán bátorkodtam írni Zsuzsinak, s megkérdeztem, lenne-e az edzőm. Szerencsére igent mondott, így elsőként a maratoni távra készültünk, immár tudatosan. Korábban már teljesítettem ezt a távot, de most teljesen más, profi felkészülést folytattam, résztávos, pulzus alapú edzéseket végeztem. Ekkorra már volt órám, pulzuspántom, és figyeltem a frissítésre is, azaz sokkal nagyobb fegyelemmel és több tudatossággal készültem a versenyekre. A legtöbbet Zsuzsitól tanultam, de rengeteget lestem el más futóktól is. Aztán azon gondolkoztunk, mi lehetne a maratoni utáni cél. Ekkor már kacérkodtam az ultrafutással, és abban maradtunk, hogy kétezertizenkilenc október végén a Balatonfüredi Ultrafutó Fesztivál hatórás versenyén indulok. Persze itt is mindent elrontottam, amit lehetett. Nem volt segítőm, mert sajnos az utolsó pillanatban le kellett mondania, kis asztalom sem volt, így egy fa tövébe helyezett dobozban tároltam a frissítőimet. Úgy hajolgattam le értük minden egyes alkalommal, ami nem kevés energiát emésztett fel, ráadásul gyomorproblémáim is adódtak. Mindezek ellenére a maratoni felkészüléssel végül hetvenöt kilométert tettem meg, amivel a dobogó második fokára állhattam fel. Fáradt, dehidratált, de nagyon boldog és elégedett voltam!”

A harmadik legjobb lett a világon

A Német Ultramaraton-szövetség (DUV) folyamatosan összesíti a világ valamennyi regisztrált ultrafutójának a versenyeredményeit. A 12 órás viadalokat tekintve 2021-ben a harmadik legjobb lett Erős Tibor. A magyar futó Balatonfüreden 157.898 kilométert tett meg, őt csak a spanyol Iván Penalba és a litván Aleksandr Sorokin előzte meg. Előbbi 158.631 kilométert futott a barcelonai versenyen, utóbbi 170.309 kilométert tett meg Ashfordban.


Innentől kezdve egyre nagyobb távokban és tettekben gondolkodott Erős Tibor, következő célul a 100 kilométer teljesítését tűzte ki. Végigedzette a telet, kőkeményen készült, majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztották szeptemberre az eredetileg márciusra kiírt Omszki Ultra 100 versenyt. Maráz Zsuzsa azzal nyugtatta, ne aggódjon, nem vész kárba a kemény munka, majd az ősszel teljesíti a távot. Ehhez képest szeptemberben is elmaradt a verseny, ám így is teljesítette a 100 kilométert.

Mindeközben – a 100 kilométeres célverseny előtt – a Suhanj! 6 hatórás futóversenyt pályacsúccsal nyerte meg, 78.58 kilométert teljesített. Mivel éjszaka volt a rajt, megtapasztalta, milyen fordított bioritmussal futni, hiszen életében először az éjszakából futott a nappalba.

A teljes cikket elolvashatja a Futás 2022 magazinunkban, a 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik