Wizz Air félmaratoni: nehéz tanulóévek

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 08:15
Vasárnap, szeptember 8-án rendezik a 34. Wizz Air Budapest Félmaratont, az ország legnagyobb és legnépszerűbb félmaratoniját. A rajt és cél a tavaly jól bevált helyszínen, a Pázmány Péter sétányon lesz, az ELTE campusa előtt.  Kocsis Árpád főszervező beavatta a Csupasportot a verseny kulisszatitkaiba.

Gondolta volna 1996-ban, amikor a verseny önálló életre kelt, hogy hamarosan ez lesz az ország egyik legnépszerűbb, legnagyobb tömeget megmozgató, országszerte várt futóversenye?

Hittünk benne, hogy ennyire nagy esemény lesz, kezdettől fogva éreztük, hogy van benne lehetőség. Fantasztikus volt látni, ahogy évről évre nőtt a létszám. Az első alkalommal, ’96-ban körülbelül ezernyolcszáz induló volt, most pedig tízezernél is több a versenyzők száma.

Nyolc-tíz éve egy remek ötletnek köszönhetően ugrásszerűen megnőttek a nevezések. Kitaláltuk, hogy lehessen párban és trióban is nevezni, ami érthető módon gyorsan népszerű lett.

Nem véletlenül. Hogy csak egy példát említsek, aki egyelőre csak kacérkodik azzal, hogy lefut egy félmaratonit, annak ez remek erőfelmérő, de mindenkinek jó lehetőség, aki csupán szeretné átélni a Wizz Air Budapest Félmaraton különleges és egyedülálló hangulatát. Ez az ország legnagyobb egyszerre rajtoló futóversenye. Tízezer ember áll ott izgatottan, lélegzet-visszafojtva várva a rajtot. Több mint egy kilométer hosszú a sor, amikor az utolsó futó is elrajtol, akkor az első már húsz perce fut, és körülbelül hat kilométert teljesített. Tényleg leírhatatlan érzés, olyasmi, amit legalább egyszer mindenkinek át kell élnie.

Kocsis Árpád és stábja már a bemelegítésnél tart – fotó: Dömötör Csaba

Mennyire nehéz megszervezni és összehangolni egy ilyen nagyszabású eseményt?

Egészen más, amikor kétezer, hatezer vagy tízezer ember áll a rajtnál. A nagyobb tömeg egész másfajta felkészülést és szervezést igényel, és az is egyértelmű, hogy a kétszer annyi ember nem kétszer akkora költséggel és nem kétszer akkora munkával jár. Lépésről lépésre kellett megtanulnunk és kitapasztalnunk a szervezéssel járó nehézségeket. Sokat jártunk külföldi versenyekre, igyekeztünk minél többet tanulni, és ellesni az apró, de annál hasznosabb trükköket.


Jön a futókönyv!


Futóarcok címmel november közepén jelenik meg könyvünk, amelyben a mai magyar szabadidős futás meghatározó embereiről, eseményeiről írunk. Számtalan érdekességet szedtünk össze a BSI által szervezett versenyekről, és beszéltünk Kocsis Árpáddal is, akinek lábaiban van már vagy 28 ezer kilométer, 1982 óta vezeti edzésnaplóját, és réges-régen a saját kárán tanulta meg, hogy a félmaratoni az sosem 27 kilométer.


Mondana egyet a sok nehézség közül?

Az első frissítőpont négy és fél kilométer után lesz, itt harmincöt perc alatt kell kiszolgálni a futókat, ami iszonyú nehéz, aprólékos szervezést igényel. Ezen a ponton csak víz lesz, utántöltésre nincs lehetőség, nagyon gyorsan pörög az egész. Profin fel kell készülni, mindent előre meg kell tervezni, át kell gondolni, mennyi vízre van szükség, mennyi időbe telik kitölteni csaknem húszezer pohár vizet, és még sorolhatnám. De hasonló problémát jelent a ruhatár, a rajt előtt egyszerre tízezer ember akarja leadni a csomagját, vagy hogy miként oldjuk meg az éremosztást. Van olyan időszak, amikor percenként százan érnek célba, ami komoly kihívást jelent. Ezekre mind-mint megvannak az apró trükkök, amiket az ember kínkeservesen tanul meg, és amelyeket az évek során folyamatosan tökéletesítünk.

Egy ekkora létszámú versenyen óhatatlanul is előfordulnak kisebb-nagyobb sérülések, egészségügyi problémák, ennek megoldása szintén nem tűnik egyszerű feladatnak.

Az egészségügyi ellátás megoldására külön kis kórházat építettünk, és bár szívműtétet nem tudunk végezni, ezen kívül gyakorlatilag bármit megoldunk.

Akár egy szülést is le tudunk vezetni: néhány évvel ezelőtt volt is erre példa, amikor az egyik külföldi versenyzőnk kísérőjénél beindult a szülés, és a mi mentőnkben, a félmaratoni alatt hozta világra a gyermekét.

Körülbelül ötven-hatvan mentős, orvos és egészségügyi dolgozó áll állandó készenlétben. Volt olyan év, amikor annyira le volt terhelve a környék telefonos hálózata a sok futó és kísérő miatt, hogy a saját telefonjainkat sem tudtuk rendesen használni, és ebből adódtak problémák. Ezért minden telefontársaságot ösztönzünk, hogy külön adótornya legyen a helyszínen, az egészségügyi ellátást összehangoló irányítóközpontot pedig egy külön cellába vittük, hogy ebből semmiképp se legyen gond.

Abszolút újdonságnak számít a papír alapú műsorfüzetet, szórólapokat teljes mértékben kiváltó digitális műsorfüzet. Ezt miért tartották szükségesnek?

Ez valójában egy applikáció, a bevezetésének több üzenete is van. Annyira felgyorsult a világ, hogy manapság az emberek nem nagyon olvasnak műsorfüzetet, de már honlapokat sem igazán, a digitális műsorfüzetben pedig ott van minden, beleértve a kuponokat és az ajándékokat. Az okostelefonjukon pillanatok alatt elérhető minden. Hatalmas léptékkel halad a világ a digitalizáció felé, mi sem szeretnénk lemaradni. Eleinte biztos lesznek kisebb fennakadások, de a cél, hogy a Vivicittára kiforrja magát a rendszer. Három éve a Race-info volt hasonló újítás, hat éve a célba érkezéskor kapott sms, igyekszünk tartani a lépést a világgal. Manapság mindenki folyamatosan posztolni akar a közösségi oldalakon, meg akarja osztani a sportolás, a futás élményét, és ezekhez az igényekhez szintén igazodnunk kell.

A kiszámíthatatlan őszi időjárásra viszont önök sem tudnak teljes mértékben felkészülni.

Szerencsénk van, az előrejelzések alapján tizenhat-tizenhét fok lesz a rajton. Amikor először áttettük a rajtot reggel nyolcra, kaptunk hideget-meleget, de aztán mindenki rájött, hogy mennyivel jobb nem kánikulában kezdeni a versenyt.

Tudjuk, hogy ez valamelyest megnehezíti a messziről érkező indulók dolgát, de egyébként is azt javasoljuk, hogy aki hónapokat készül a versenyre, ne kapkodjon el semmit.

Inkább jöjjön el egy nappal korábban, mert az semmiképp nem előnyös, ha fáradtan, több órát utazva érkezik meg a helyszínre. Az időjárásra visszatérve sajnos általános probléma, hogy sokan beöltöznek, elvégre a rajtnál még nem lesz meleg, de néhány perccel később legszívesebben megszabadulnának a hosszú nadrágoktól és a pulcsiktól. Láttunk egészen hajmeresztő eseteket, amikor inkább végigszenvedik a versenyt talpig beöltözve, mintsem megszabaduljanak a ruháiktól. Erre nemzetközi versenyeken is az a trükk, hogy olyan ruhákkal kell készülni, amit nem sajnál az ember, és azt verseny közben el kell dobni. Ezt később összeszedjük, elvisszük a rászorulóknak, így mindenki jól jár.

A Wizz Air Budapest Félmaraton számokban


84 ország futója nevezett

2500 külföldi induló

850 hazai településről érkeznek futók a versenyre

15 000 fő nevezett

Legidősebb egyéni félmaratoni induló (férfi): Richter Ferenc 81 éves

Legidősebb egyéni félmaratoni induló (nő): Johanna Blokland 72 éves (holland)

Legidősebb egyéni félmaratoni induló (magyar nő): Dobó Katalin 69 éves

66 év feletti indulók száma: 115

Sztárok, akikkel „összefuthatunk”: Nagy László világklasszis kézilabdázó, Váczi Eszter jazzénekesnő, Staicu Simona ötszörös maratoni magyar bajnok, Szekeres Ferenc veterán hosszútávfutó, Cser Krisztián operaénekes, Gyöngyösi Levente zeneszerző, Hámori Máté karmester, Megyes Melinda, Grisnik Petra és Magyar Bálint színészek


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik