Mondd el mindenkinek: megúsztad!

Vágólapra másolva!
2019.06.27. 11:37
Orvosi igazolás, felkészülés az UV-sugárzásra és a sodrásra, megfelelő táplálkozás: a Decathlon összefoglalta, mit is kell tudni a Balaton-átúszásról.

 

Milyen idő lesz?
Szombat reggel a Balatonnál megélénkülhet az északi/észak-keleti szél, mely húsz km/óránál erősebb is lehet, de napközben csökken az erőssége. A víz a reggeli órákban hullámzó lesz, a tó közepén észak-kelet-délnyugat irányú hullámmozgás várható, amely a szél csökkenésével várhatóan megszűnik. A víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, a levegőé reggel 21, délután 27 Celsius-fokos. Szombaton napos, száraz idő várható.

Most már biztos, hogy június 29-én, szombaton rendezik meg a 37. Lidl Balaton-átúszást. Hogy miért érdemes elmenni a rendezvényre és hogy mire figyelj oda, ha részt szeretnél venni rajta? Most erről szeretnék néhány gondolatot írni. Kezdd a nyarat egy igazi vagány sporteseménnyel, hogy elmondhasd: megúsztad!

Ha még nem úsztad át soha a Balatont, akkor itt az idő, hogy kilépj a komfortzónádból, és részt vegyél ezen az eseményen. A táv változatlan: 5200 m. Rajt: Révfülöp, a kikötő melletti futballpálya, a cél: Balatonboglár, Platán strand. Az első induló 7.30-tól úszhat. Ha nem vagy profi sportoló, az sem lehet akadály, hiszen nem az számít, milyen gyorsan érsz célba, hanem hogy leúszd az adott távot a neked megfelelő tempóban!

Az idei Balaton-átúszásig már csak néhány nap van hátra, és eddig több mint hatezren jelentkeztek. Ennek örömére felelevenítjük jó szokásunkat, és mostantól minden 1000. regisztráló után kisorsolunk valakit, aki ingyenesen vehet részt az idei eseményen.

A nevezéssel kapcsolatban további információkat a Balaton-átúszás honlapján találsz.

– Fontos, hogy úszás előtt egy órával már ne egyél, de ha eszel, akkor is könnyű ételt válassz, ami gyorsan felszívódik és nem telít el. A megfelelő folyadékbevitelre is figyelj oda, mivel viszonylag hosszú távról van szó.

– A megfelelő táplálkozás nemcsak a teljesítmény javítása, a gyorsabb és hatékonyabb regenerálódás, hanem egészségünk megőrzése szempontjából is rendkívül fontos.

– Nem szabad elfelejteni, hogy ez természetes víz és nem uszodai, ez azt jelenti, hogy van sodrása és még a jó úszóknak is sokkal jobban oda kell figyelniük, mint ha medencei körülmények között úszna az ember.

– Bizonyára erős lesz az UV-sugárzás, így érdemes előtte bekenni magadat naptejjel, mivel a víz erősen visszaveri a fényt, így könnyebben leéghet a bőröd úszás közben.

– Ha úgy érzed, hogy elfáradtál úszás közben, akkor nyugodtan állj meg közben és tarts pihenőt. Minden évben 130 vitorláshajó áll horgonyra, így aki elfáradt, van kapaszkodási és pihenési lehetősége. Azokat, akik nagyon elfáradnak, vagy csak nem szeretnének továbbúszni, a vízi mentők átviszik egy nagyobb hajóra, onnan pedig regisztrációt követően partra szállítják.

írta: Grécs Vanda (Decathlon)

(x)


Együtt a Decathlonnal


Találkozz velünk idén is a célban, Balatonbogláron! Ne aggódj, ha valamit nem hoztál magaddal, mert a helyszínen lehetőséged van pótolni. Legyen szó akár frissítésről, úszószemüvegről vagy napvédelemről. Amíg úszol, kísérőid, családtagjaid is megtalálhatják a nekik megfelelő terméket vagy elfoglaltságot, hiszen sportolási lehetőséget is biztosítunk. Kitelepülünk felfújható Kipsta-pályánkkal, ahol szabadon focizhattok, de tollas és frizbi is lesz. A helyszínen ügyességi játékkal várunk és nyereményjátékkal is készülünk.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik