Sportrádió: Filkor nagyon örülne egy olasz BL-győzelemnek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 16:46
null
Filkor Attila szerint egy korai Milan-gól jót tenne a visszavágónak (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió vendége volt Filkor Attila, a Budafoki MTE sportigazgatója, aki játékosként az AC Milant és az Intert egyaránt megjárta. A 34 éves, hatszoros válogatott csatár a Bajnokok Ligája elődöntőjében kedden sorra kerülő milánói derbi esélyeit latolgatta.

 

„Az első meccs elképesztően sima volt. A Milannak jó lett volna legalább egy gólt rúgni, a 2–1 az még fordítható eredmény lett volna. Sok függ attól, hogy Leao tud-e játszani, mert ő nagyon komoly minőséget képvisel a csapatban. Ha nem lesz ott, akkor a Milannak nagyon nehéz dolga lesz” – vázolta fel a „rossoneri” esélyeit Filkor Attila.

„Az Inter remekül játszott, jól kezdte a mérkőzést, agresszív volt. Megmondom őszintén, nem erre számítottam, ez nekem meglepetés volt. Ha más ágra kerültek volna, akkor a két olasz csapatos elődöntő nehezen jöhetett volna össze, mert úgy látom, hogy az olasz csapatok kicsit le vannak maradva egy Real Madridhoz, Manchester Cityhez vagy Bayern Münchenhez képest” – folytatta az olasz labdarúgást jól ismerő Filkor. A 34 évesen már a Budafok sportigazgatójaként tevékenykedő szakember hozzátette, hogy személyesen nagyon örülne egy olasz BL-sikernek, noha az Európa-ligában, illetve az Európa-konferencialigában több esélyt lát a Serie A képviselőinek, jelen esetben a Romának, a Juventusnak, illetve a Fiorentinának.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Május 16, kedd
21.00:
Internazionale (olasz)–Milan (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik