Atlétikai vb: Kozák továbbjutott, Harrison űridőt futott – videó

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 19:13
null
Kozák boldogan integethetett a futama után (Fotó: Török Attila)
A budapesti atlétikai világbajnokság 4. napjának első számában rögtön három magyar induló volt érintett: a női 100 méteres gátfutás előfutamaiban Kerekes Gréta, Tóth Anna és Kozák Luca is rajthoz álltak – előbbi kettő kiesett, utóbbi viszont egyéni csúcsát két századra megközelítve továbbjutott. Aztán jött az amerikai Kendra Harrison, és a korábbi világcsúcstartó a világ valaha futott negyedik legjobb idejével masírozott be az elődöntőbe.

Elsőként rögtön az első előfutamban Kerekes Gréta vágott neki a távnak, ám a hetedik helyen zárt, s 13.09-es ideje borítékolhatóan nem ért továbbjutást.

A második előfutamban a tavalyi év magyar sportolónőjének megválasztott Kozák Luca térdelt be a rajtgépbe – többek között a szám 2019-es világbajnoka, a 34 éves Nia Ali mellé. Az amerikai klasszis valósággal kirobbant a startnál, szemmel láthatóan is megnyerte a futamot 12.55-ös idővel, a lengyel Pia Skrzyszowska előtt. Kozák is a mezőny első felével tartott, s remekül hajrázva a dél-afrikai Marione Fourie-vel együtt dobta be magát a célba. Az már ekkor biztos volt, hogy a továbbjutás megvan Kozáknak, ám a célfotó hosszas elemzése után kiderült: a 27 éves debreceni sprinter ezredre azonos idővel végzett, mint a dél-afrikai. Kozák 12.71-es ideje ráadásul idei legjobbja, s mindössze két századdal marad el az egyéni legjobbjától. Kimondottan biztató kezdet.

„Az volt a célom, hogy a továbbjutás meglegyen. Kemény futás volt, két századra vagyok az egyéni csúcsomtól, ebből még bármi lehet” – fogalmazott Kozák futása után még lihegve az M4 Sport kamerája előtt.

KOZÁK FUTÁSA

A harmadik futamban jött Tóth Anna, és kicsit rosszabb rajt után szépen lopakodott felfelé, s végül 12.95-tel a hatodik helyen ért be, amivel a negyedik legjobb idővel még éppen életben tartotta a reményeit, egyben biztossá tette Kerekes Gréta kiesését. Ennél viszont jóval döbbenetesebb, amit a futamot megnyerő korábbi világcsúcstartó, Kendra Harrison művelt: parádés rajtja után óriási fölénye volt már a táv felénél, majd 12.24-es űridővel szelte át a célvonalat – a világ valaha futott negyedik legjobb idejével!

„Ezt nem hiszem el!” – lihegte Harrison a közmédia mikrofonjába.

HARRISON ÉS TÓTH FUTAMA

A negyedik futamban az olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn „kocogott” egy kényelmes 12.50-et, egyben biztossá vált, hogy Tóth Anna sem folytathatja. Az utolsó futást a szám címvédője és idei – ekkor már csak – második legjobb idő birtokosa, a nigériai Tobi Amusan is hozta a papírformát, s 12.48-cal negyedik helyen jutott tovább. Kozák pedig hármas holtversenyben a 15. legjobb idővel került be a 24-es elődöntőbe.

ATLÉTIKAI VB
NŐI 100 M GÁT
Előfutamok

1. Kendra Harrison (Egyesült Államok) 12.24 mp
2. Devynne Charlton (Bahama-szigetek) 12.44
3. Tobi Amusan (Nigéria) 12.48
...15. Kozák Luca 12.71
Kiesett:
27. Tóth Anna 12.95
32. Kerekes Gréta 13.09

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik