Szabadidősport: jövő hétvégén újra Vivicittá Budapesten

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 11:43
null
Fotók: BSI
Itt a tavasz, úgyhogy rövidesen elérkezünk a hagyományos Telekom Vivicittá hétvégéjéhez, amelyen akár 20 000 nevezőt is regisztrálhatnak, s idén sétán is részt vehet, akinek ahhoz van kedve.

Április 22–23-án rendezik meg ismét a Telekom Vivicittá futást, amely lassan négy évtizede megkerülhetetlen szereplő a honi szabadidősport-események széles körében.

A rendezvényt felvezető sajtótájékoztatót szerda délelőtt rendezték meg a Telekom székházában. Az eseménynek 1997 óta névadó szponzora a Telekom, Pereszlényi Zoltán kereskedelmi vezérigazgató-helyettes ezzel kapcsolatban elmondta, a cég célkitűzése Magyarországot jobbá tenni a digitalizáció segítségével, s ebben sok párhuzamot lehet vonni a futással. Ez egy remek alkalom visszaadni a közösségnek abból, ami a Telekom, ehhez kapcsolódóan adományt nyújtanak a Suhanj! Alapítványnak (idén is kétmillió forintos támogatást kap a szervezet, plusz a telekomos nevezők után szintén jár neki pénz).

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos tíz kilométert fut majd, Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes ugyanakkor vállalja a félmaratoni távot is, mint az kiderült. Révész elárulta, a Vivicittá közelsége motiválja az embereket arra, hogy a helyenként hideg tavaszi időben rászánják magukat arra, hogy újra elkezdjenek futni – jó lenne, ha a napi negyven mozgáshiányos halálesetet sikerülne lefaragni.

Bősz Anett nyolchónapos kisfia születése óta először fut félmaratont. Felhívta a figyelmet arra, ha valaki a Vivicittá és az októberben esedékes Spar Budapest Maraton közti időszakban Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 150. évfordulója alkalmából lefut 150 kilométert, azt sorsjeggyel jutalmazzák (ez heti hat kilométer mozgással teljesíthető).

Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója elhozta az első Vivicittán 1986-ban kapott érmét, és reméli, hogy akár 20 000 nevezőt is regisztrálhatnak a jövő heti versenyre. Hetvennyolc országból, 830 magyarországi településről neveztek eddig az eseményre, két nap alatt tíz futótávon 13 verseny rajtol el. Újdonságként nyolc és 15 kilométeres sétát is lebonyolítanak, amelyek érintik Budapest legcsodálatosabb nevezetességeit. Ezernégyszázan lesznek olyanok, akik most futnak először félmaratont, illetve tíz vagy hét kilométert.

Péterfy Bori énekesnő, színésznő is a Vivicittá mellé állt, fontosnak tartja, hogy az emberek használják ki a bennük rejlő energiákat. Korábban, fiatalon traumaként élte meg, hogy édesanyja kivette őt a versenysportból, viszont úgy véli, a közösségi élmény eufóriáját nem szabad kihagyni az életünkből.

Putyera Laura látássérült sportoló arról beszélt, hogyan alakult ki a kapcsolata a Suhanj! Alapítvánnyal, amely neki és fogyatékkal élő társainak egyaránt sok lehetőséget biztosít a sportolásra, így megtapasztalhatják a mozgás örömét, valamint jó emberi kapcsolatokat alakíthatnak ki.

Ahogyan Kocsis Árpád hangsúlyozta a két éve elhunyt legendás tájfutó, Monspart Sarolta szavaival élve: nyitva van a világ legnagyobb sportcsarnoka, a természet, vagyis nincs más hátra, mint kimenni a szabadba és mozogni!

Fotók: BSI
Fotók: BSI

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik