Atlétika: Huller Zágrábban, Madarász Nyitrán nyert

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 13:16
null
Huller Dániel közel volt a saját maga által felállított U23-as országos csúcs megdöntéséhez Zágrábban (Fotó: Török Attila)
Két magyar atléta is szép győzelmet aratott külföldi versenyen – írja a Magyar Távirati Iroda.

Huller Dániel a Kontinentális Kör arany besorolású zágrábi viadalán megnyerte a 800 métert. A VSD Dunakeszi futója 1:45.68 perccel ért célba és alig 15 századdal maradt el a saját maga által tartott U23-as országos csúcstól. Huller a magyar szövetség honlapján azt mondta, talán csak az Európa-bajnoki elődöntőbe jutást tekinti nagyobb sikernek, mint a zágrábi győzelmet.

Madarász Viktória a szlovákiai Nyitrán állt rajthoz, ez volt az első versenye a müncheni Eb óta, amelyen bronzérmet szerzett 35 kilométeren. Az újpesti gyalogló ezúttal 5 kilométeren nyert 22:33.58 perccel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik