Férfi vízilabda ob I: kilencgólos FTC-siker a KSI ellen

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 13:03
null
Az FTC magabiztos sikert ért el (Fotó: Árvai Károly, archív)
A Ferencváros az erőviszonyoknak megfelelően könnyed győzelmet aratott a házigazda KSI felett a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján, amelyen a Vasas gólgazdag mérkőzésen 17–12-re legyőzte vendégét, az Eger csapatát. Az UVSE odahaza két góllal legyőzte a Szegedet.

 

A Komjádi uszodában rendezett találkozón a minden eddigi meccsét megnyerve listavezető és címvédő FTC kilenc góllal diadalmaskodott az élvonalban egyetlen szerzett ponttal az utolsó helyen álló KSI felett. Molnár Erik négy góllal járult hozzá a sikerhez, a vesztes csapatban Szalai Péter Miklós szintén négyszer talált be.

A szintén a Komjádi uszodában rendezett Vasas–Eger meccsen a fővárosiak az utolsó negyedben biztosították be sikerüket, amelyet elsősorban az egyformán 4-4 találatig jutó Erdélyi Balázsnak és Ivan Nagajevnek köszönhetően értek el. A találkozó legeredményesebb játékosa viszont az egri Dimitrije Krijestorac volt, aki ötször vette be a Vasas kapuját.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
ALAPSZAKASZ, 18. FORDULÓ

KSI–FTC-TELEKOM 7–16 (1–3, 2–4, 1–3, 3–6)

Komjádi uszoda, 70 néző. V: Pásztor A., Bereczki.
KSI: Danka – SZALAI P. 4, Iriczfalvi, Petrák, Szépfalvi, NAGY ÁKOS 2, Irmes M. Csere: Fejes (kapus), Mihov, Kiss Cs., Pető Á., Bodoróczki, Bede 1, Benedek M. Edző: Horváth János
FTC: Szakonyi – VIGVÁRI VENDEL 2, Varga B., Merkulov 2, MOLNÁR E. 4, VARGA DÉNES 3, Vadovics V. Csere: Vogel Soma (kapus), Szőke B. 1, Zeman, Fekete G., Varga V. 1, DAMONTE 2, Paján 1. Edző: Varga Zsolt
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 4/1. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Horváth János: – Az volt a célunk, hogy minél kevesebb gólt kapjunk, ami az első két negyedben nagyjából sikerült is, ekkor elégedett voltam a látottakkal. A végére kiütközött, hogy nincs egy súlycsoportban a két csapat.
Varga Zsolt: – Három negyedig kifejezetten jól játszott a KSI, míg mi gyakran dekoncentráltak voltunk, sok volt az elvesztett labda. Az utolsó játékrészben már jóval összeszedettebb játékot nyújtottunk.

A-HÍD VASASPLAKET–TIGRA-ZF-EGER 17–12 (3–2, 6–6, 4–3, 4–1)
Komjádi uszoda, 60 néző. V: Tóth I., Kollár Gy.
VASAS: Mizsei – KONARIK 3, Bátori 2, RANDJELOVICS 3, Mezei 1, Drasko Brguljan, NAGAJEV 4. Csere: Zerinváry, ERDÉLYI 4, Bedő, Sedlmayer, Simon R. Edző: Szlobodan Nikics
EGER: Grieszbacher – BAKSA B. 3, KRIJESTORAC 5, Kovács Gábor, Murisics 1, Rádli 1, Gólya. Csere: Spitz, Biros S., Szalai G., Lőrincz B. 1, Klár, Dóczi 1. Edző: Tóth Kálmán
Gól – emberelőnyből: 13/9, ill. 11/6. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Simon R. (17. p.), Gólya (30. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – Jó csapat az Eger, és összességében gyengén védekeztünk ellene, csak a harmadik negyedtől javult hátul a játékunk. Támadásban végig jó teljesítményt nyújtottunk, hasonlóra lesz szükség a Panioniosz ellen is.
Tóth Kálmán: – A mérkőzés előtt a tisztes helytállást tűztük ki célul, ami hellyel-közzel megvalósult, a találkozó végére azonban elfogytunk. Bízom benne, hogy legközelebb a szerencse is mellénk áll.

UVSE–ZUE.HU SZEGEDI VE 9–7 (1–1, 2–1, 2–1, 4–4)
Komjádi uszoda, 80 néző. V: Kovács Cs. T., Petik A.
UVSE: KOROM – GARANCSY 2, BENCZ 2, Korbács 1, Korényi 1, Seeler, Szécsi M. Csere: Eppel 1, Hegedűs Cs., Korbán, Besenyei 1, TAMÁS K. 1, Szentesi. Edző: Vincze Balázs
SZEGED: MOLNÁR D. – BOROS 3, Bóbis B. 1, Kürti 1, Baj, Vékony, Lakatos S. 1. Csere: Kovács K. (kapus), Kardos A. 1, Leinweber, Tóth Gy., Horváth Zs., Pörge, Sánta. Edző: Kiss Csaba
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 10/2. Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/2. Kiállítva (végleg, cserével): Horváth Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs:
– Nagyon örülök a játékunknak, csapatként küzdöttünk, a védekezésünk meg jól működött. Amikor kellett, blokkok segítették a fantasztikusan védő Korom Dani munkáját. Nehéz mérkőzés volt, de elhittük, hogy lehet keresnivalónk.
Kiss Csaba: – Úgy gondoltam, hogy mindenre felkészültünk, de mérkőzés közben kiderült, hogy mégsem. Támadásban enerváltak voltunk, három akciógólt szereztünk, hátul pedig egyéni hibákat követtünk el, amelyeket jól használt ki az UVSE.

Később
EPS-Honvéd–Szolnoki Dózsa 9–7 (2–1, 2–3, 2–2, 3–1)
Kaposvári VK–Metalcom Szentes 11–9 (3–2, 2–2, 3–4, 3–1)
Genesys OSC Újbuda–BVSC-Zugló 13–9 (3–0, 3–4, 5–4, 2–1)

AZ ÁLLÁS
1. FTC 18 18 271–121 +150 54
2. OSC 18 16 2 270–145 +125 48
3. Vasas 18 14 4 258–148 +110 42
4. Szolnok 18 13 1 4 199–143 +56 40
5. Honvéd 18 13 5 205–149 +56 39
6. Eger 18 10 1 7 196–195 +1 31
7. BVSC 18 9 1 8 220–194 +26 28
8. Szeged 18 5 4 9 167–205 –38 19
9. Kaposvár 18 5 4 9 170–225 –55 19
10. Miskolc 18 5 2 11 159–223 –64 17
11. UVSE 18 5 1 12 147–223 –76 16
12. Pécs 18 3 2 13 157–241 –84 11
13. Szentes 18 1 1 16 146–231 –85 4
14. KSI 18 1 17 139–261 –122 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik