A magyar válogatott két csütörtöki mérkőzésére ingyenes a belépés. A szövetségi kapitány és a szakmai stáb tagjai utoljára májusban lehettek együtt a futballistákkal.
A Sopron elleni szombati mérkőzést esélyesként várta az FC Fehérvár, így a székesfehérvári drukkerek bíztak benne, hogy csapatuknak lesz esélye az aranyéremre is.
Vízválasztó volt a legutóbbi forduló az NB II-ben, a Paksi SE a budakalászi győzelmével feljutott. Lengyel Ferenc: „A bajnoki cím visszaigazolás számukra, volt értelme küzdeni”.
NB II. Jakab Elek: „A DFC költségvetése az utolsók között van”. A szakember a nehézségek ellenére is vallja, hogy együttese megkapaszkodik a második vonalban.
NB II. Jászapátinak már az őszi idény is csodálatosan jól sikerült, a folytatás azonban talán még jobb lesz, hiszen a Vojtekovszki Csaba edzette együttes lendülete nem csökken.
Az őszi idény utolsó előtti fordulójában még a Felcsút kispadján ült Nagy László, a téli felkészülésnek azonban már az Integrál-DAC szakvezetőjeként vágott neki.