profile

B. Z. utanpotlassport.hu

1416 Cikk
Utánpótlássport
2020.07.29. 17:22

Szakszemmel: korán becsaphatják a sikeres karrierről álmodó fiatalokat

„A szülőkben is szeretnénk tudatosítani, hogy a realitásnak előtérbe kell kerülnie” – vélekedik dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője a fiatalok céljainak meghatározásáról.
Utánpótlássport
2020.07.28. 18:24

Atlétika: két század döntött Tóth Lili Anna és Varga Gréta futamában

A Honvéd-kupa elképesztő izgalmakat hozó női 2000 méteres akadályfutó számában Varga Gréta Európa-csúccsal, továbbá U20-as és U18-as nemzeti rekorddal ugrott a világ tetejére, míg Tóth Lili Anna megjavította, így meg is őrizte a valaha volt legjobb U23-as hazai eredményt.
Utánpótlássport
2020.07.27. 19:56

Férfi vízi: változások a még sikeresebb utánpótlásképzés érdekében

Nem alapjaiban, de szeptembertől változik a korosztályos fiú vízilabda-válogatottakat felügyelő rendszer – erről a szövetség utánpótlás-bizottságának hétfői értekezletén esett szó.
Utánpótlássport
2020.07.26. 18:28

Atlétika: már nem olyan meglepő Tóth Anna újabb ifjúsági csúcsa

A 16 éves Tóth Anna rövid időn belül kétszer is megjavította a 100 méteres női gátfutás U18-as rekordját.
Utánpótlássport
2020.07.25. 18:07

Atétika: Garamvölgyi Petra sem tud mindig országos csúcsot ugrani

A Mol Alapítvány által támogatott 16 éves, korosztályos csúcstartó rúdugró, Garamvölgyi Petra már három szabadtéri versenyen is túl van a visszatérést követően.
Utánpótlássport
2020.07.24. 18:28

Strandröpi: Vecsey Fanni mindig érzi, hogy mikor kell váltani

A Gödöllői RC 17 éves korosztályos országos bajnok és U18-as Eb-nyolcadik strandröplabdázója, Vecsey Fanni az elmúlt hetekben új párjával, Vaida Beátával hengerel a felnőttek között.
Utánpótlássport
2020.07.23. 18:16

Női vízilabda: győzelemmel felérő lelkesedés az UVSE-ben

Továbbra is a saját utánpótlására támaszkodva igyekszik sikert sikerre halmozni az UVSE női vízilabdacsapata; Áts Bertalan női szakmai igazgató a szakágat érintő változásokról és a jól működő állandóságokról is szót ejtett.
Utánpótlássport
2020.07.23. 09:01

Labdarúgás: viccel-lélekkel irányít Újpesten a Véber, Szlezák páros

A nyár elejétől Véber György és Szlezák Zoltán a mindkettejükre jellemző mentalitással, remek hangulatban irányítja az Újpest FC U19-es labdarúgócsapatát.
Utánpótlássport
2020.07.22. 12:17

Atlétika: Hodossy-Takács Sámuel régóta várt az újabb nagy ugrásra

A 18 éves debreceni magasugró, Hodossy-Takács Sámuel remek egyéni csúccsal került a felnőtt magyar és a korosztályos nemzetközi ranglisták elejére.
Utánpótlássport
2020.07.21. 08:55

Sakk: Kozák Ádám végig közel volt a rapidbajnoki címhez

Nagyszerűen szerepelt az Ajkán rendezett magyar rapid sakkbajnokságon a 18 éves nagymester, Kozák Ádám, akinek az utolsó fordulóig megvolt az esélye a győzelemre.
Utánpótlássport
2020.07.20. 14:53

Negyedmilliárd forintra pályázhatnak a kis és közepes egyesületek

A HISZEK Benned Sport Program második alprogramjának legújabb, ötödik ütemében 250 millió forintot osztanak szét a kis és közepes sportszervezetek között.
Utánpótlássport
2020.07.17. 14:04

Atlétika: már Tóth Anna a 100 méteres gátfutás ifjúsági csúcstartója

Csütörtökön a 16 éves Tóth Anna a 100 méteres gátfutás 39 éve őrzött ifjúsági rekordját döntötte meg Debrecenben.
Utánpótlássport
2020.07.15. 16:59

Rg: Kocsis Evelin angyalokat tör és éremről álmodik

A juniorválogatott egyik legígéretesebb ritmikus gimnasztikázója, a 14 éves Kocsis Evelin készül a junior Eb-re, oroszul tanul és olykor rettegésben tartja a dísztárgyakat otthonában.
Utánpótlássport
2020.07.11. 17:16

Lovasíjászat: villámgyorsan ért a legjobbak közé Benyó Krisztián

A Mol Alapítvány által támogatott 15 éves Benyó Krisztián szorgalmának és fanatizmusának köszönhetően rövid időn belül lett korosztályának világviszonylatban is az egyik legjobb lovasíjásza.
Utánpótlássport
2020.07.10. 14:40

Atlétika: Varga Gréta három ifjúsági csúcsot is megdönthet

A veszprémi SVSE 16 éves atlétalánya, Varga Gréta néhány napja az 5 ezer, csütörtökön az 1500 méter korosztályos rekordját döntötte meg, és formáját elnézve, nem kizárt, hogy jövő héttől a 3 ezer méter legjobb U18-as eredménye is az ő nevéhez fűződik.
Utánpótlássport
2020.07.09. 18:44

Vízilabda: hisz a hűséges fiatalokban a BVSC-Zugló

A BVSC-Zugló női vízilabdacsapatának vezetőedzője, Petrovics Mátyás a fiatalok beépítésének az eredményességgel való összhangjáról is szót ejtett.
Utánpótlássport
2020.07.08. 08:51

Torna: Szmirnov Anna itthon és a korosztályos Eb-n is bizonyítana

Az MTK Budapest 14 éves tornászlánya, Szmirnov Anna a decemberre halasztott ifjúsági Európa-bajnokságon már főszerepet vállalna.
Utánpótlássport
2020.07.06. 19:41

Sportlövészet: Pekler Zalán nem búcsúzhat szépen az utánpótlásévektől

„Úgy gondolom, amennyit tudtam, kihoztam az utánpótlásévekből” – mondja a 20 éves válogatott sportlövő, Pekler Zalán, miután eldőlt, többet már nem szerepel korosztályos világversenyen.
Utánpótlássport
2020.07.03. 16:26

Atlétika: Varga Gréta már ötezer méteren is ifjúsági csúcstartó

Az SVSE 16 éves atlétalánya, Varga Gréta ott folytatta a versenyzést, ahol a kényszerszünet előtt abbahagyta: ezúttal az ötezer méter 24 éves ifjúsági csúcsát döntötte meg.
Utánpótlássport
2020.07.02. 15:56

Sportlövészet: törölték a juniorok Európa-bajnokságát

Joó Éva utánpótlás-igazgató szerint az európai szövetség jó döntést hozott a junior sportlövő Eb törlésével; a fiatalok itthon versenyezhetnek idén.

61

/

71