
Minden más foci
3 órája
Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit
„Örömmel dolgozunk együtt minden olyan szervezettel, amely nyitott a tiszteletteljes párbeszédre és a közös fejlődésre”

Heti program: kétszer is pályára lép a magyar válogatott, férfi és női kézi BL
Lesz még jégkorong, koksárlabda és vízilabda is a hét során.
Minden más foci
6 órája

A Komárom megizzasztotta a Slovant, de kikapott
A pozsonyi szurkolók elégedetlenek voltak a csapatukkal, amely azért így is győzött.
Minden más foci
19 órája

Megvan Szabics Imre első trófeája új csapatával – megnyerték az Egyiptomi Szuperkupát
Az Al-Ahli 2–0-ra győzött a Zamalek ellen, a VAR-játékvezető Vad II István volt.
Minden más foci
19 órája

Két magyar szereplő Afrika legnagyobb derbijén, amit nem is mernek hazai bírókra bízni
Szabics Imre az Al-Ahli kispadján, Vad II István a VAR-szobában kap szerepet.
Minden más foci
23 órája

Szánthó Regő első zsolnai góljait szerezte
Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Somorja ellen a Zsolna B.
Minden más foci
Tegnap, 13:19

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit
A floridai csapat eddig még egyszer sem jutott tovább rájátszásbeli párharcból • Őrült végjáték Minnesotában.
Minden más foci
Tegnap, 8:25

Vasárnapi sportműsor: Manchester City–Liverpool, három NB I-es meccs
NB II-es, NB III-as forduló. Pályán a Real Madrid, a Barcelona, a PSG, a Napoli, az Inter. F1-es Brazil Nagydíj.
Minden más foci
Tegnap, 0:26

Kiválóan játszottak a Vidi korábbi légiósai, kikapott Bukarestben a Csíkszereda
Négy gólig meg sem állt a Dinamo, nem volt esélye a pontszerzésre az FK Csíkszeredának ezen a mérkőzésen.
Minden más foci
2025.11.08. 18:30

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC
A támadó a hetedik gólját szerezte, ezúttal Rózsahegyen győztek az egy félidőt emberelőnyben játszó dunaszerdahelyiek, akik a 2. helyre léptek előre a tabellán.
Minden más foci
2025.11.08. 17:29

MLS: főcsoport-elődöntőbe navigálta a New Yorkot a volt Fradi-edző
Pascal Jansen csapata 2–1-es összesítéssel lépett túl a Charlotte FC-n.
Minden más foci
2025.11.08. 11:59

„Alacsonyabbak a fizetések, mint Magyarországon, de több a fiatal” – a Lendva az élvonal felé menetel
A Bozsik József vezette NK Nafta veretlenül vezeti a szlovén másodosztályt. Sallói István sportigazgató a gazdasági háttérről is beszélt.
Minden más foci
2025.11.07. 11:50

Tizenkilenc embert vettek őrizetbe a török fogadási botránnyal összefüggésben
Az 571 regisztrált török játékvezető közül 371-nek van fogadási számlája, és 152-en aktívan fogadtak is a mérkőzésekre.
Minden más foci
2025.11.07. 11:49

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó
Az U19-es válogatott kapus tisztában volt vele, hogy a norvégok miként rúgják a tizenegyeseket.
Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

A FIFA megnevezte a jelölteket – ők pályáznak az év legjobb labdarúgójának járó díjra
A hagyományoknak megfelelően megválasztják az év legjobb edzőjét és az év legjobb kapusát is.
Minden más foci
2025.11.06. 21:24

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai
Az MLSZ-elnök lánya évek óta dolgozik hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekekért, főként a Csányi Alapítvány kuratóriumi tagjaként.
Minden más foci
2025.11.06. 19:55
Még több foci
Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír
Csütörtöki sportműsor: Európa-liga-meccset játszik a Ferencváros
Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC
Népszerű cikkek
Köszönünk mindent, Imi úr! – román és magyar válogatott játékosok búcsúznak Jenei Imrétől
Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában
Korábbi Bundesliga-csatár lett a kínai szövetségi kapitány
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
19 869
Köszönjük!

Minden más foci
2007.02.02. 01:11
Görögország: kiesett a kupavédő

Minden más foci
2007.02.01. 18:00
Portugália: Scolari keretet hirdetett
Kihirdette a Brazília elleni keretét Luiz Felipe Scolari, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Minden más foci
2007.02.01. 17:41
UEFA: lemondott az ügyvezető igazgató
Lemondott az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ügyvezető igazgatói posztjáról Lars-Christer Olsson.

Minden más foci
2007.02.01. 16:21
Franciaország: Cissé visszatér a válogatottba
Lábtörése óta első ízben kapott meghívót a francia labdarúgó-válogatottba Djibril Cissé.

Minden más foci
2007.02.01. 16:21
Kamerun: Arie Haan lemondott
Kevesebb, mint hat hónap után Arie Haan (képünkön) lemondott a kameruni szövetségi kapitányi posztról – adta hírül a Cameroo Tribune című napilap.

Minden más foci
2007.02.01. 12:59
Grzegorz Lato PZPN- elnök lenne
A korábbi kiváló játékost 15 területi szövetség és másodosztályú klubok is támogatják. A szurkolók egy része azonban alkalmatlannak tartja a vezetésre a volt elnökségi tagot.

Minden más foci
2007.01.31. 08:04
Svédország: Ibrahimovics nem tér vissza a válogatottba
A svéd labdarúgó-válogatottól szeptemberben elküldött Zlatan Ibrahimovicsra (képünkön) továbbra sem számít Lars Lagerbäck szövetségi kapitány. Ezt a szakvezető jelentette be, amikor kihirdette keretét a jövő szerdai, Egyiptom elleni barátságos találkozóra.

Minden más foci
2007.01.31. 00:52
Francia Kupa: kikapott a Monaco

Minden más foci
2007.01.31. 00:52
Franciaország: újabb brazil Lyonban

Minden más foci
2007.01.31. 00:52
Francia Kupa: a nyolc között a PSG

Minden más foci
2007.01.30. 15:59
Gróf hosszabbított a Hiberniansnál
A Hiberniansnál ma jelentették be, hogy Gróf Dávid a gárda U19-es válogatott magyar kapusa szerződést hosszabbított, így három évre, 2010-ig maradhat a skót klubnál.

Minden más foci
2007.01.30. 15:47
Franciaország: Platini-stadion lesz a Nancy otthona?
Könnyen elképzelhető, hogy a francia élvonalban szereplő Nancy stadionját a múlt pénteken az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökévé választott Michel Platiniről (képünkön) fogják elnevezni. Az ötletet Jacques Rousselot klubelnök vetette fel, a létesítmény jelenleg Marcel Picot nevét viseli.

Minden más foci
2007.01.30. 12:59
Davids az Ajaxban folytatja
Edgar Davids másfél év után elhagyja a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatát, s visszatér az Ajax Amsterdamba. A 33 éves holland középpályás 18 hónapra szóló szerződést kötött régi-új klubjával.

Minden más foci
2007.01.29. 20:55
Lyon: brazil középpályást igazoltak
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, címvédő Olympique Lyon brazil védekező középpályással erősítette meg sorait: Fabio Santos három és fél éves szerződést írt alá.

Minden más foci
2007.01.29. 20:55
Skócia: Vadóczot a Motherwell teszteli
Az AJ Auxerre-rel szerződésben álló Vadócz Krisztiánt (képünkön) a napokban a skót labdarúgó-bajnokságban jelenleg tizedik Motherwell teszteli.

Minden más foci
2007.01.29. 13:01
Skócia: Alex McLeish az új szövetségi kapitány
Ahogy az várható volt, Alex McLeish lett a skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
4202
/
4330


















