Joe Flacco a Super Bowl-győzelem mellett új szerződésének is örülhet (Fotó: Action Images)

 

A nemrég véget ért idény rájátszásában 11 TD-passzt adó, interception nélkül záró Flacco ezen időszak alatt több mint 120 millió dollárt kereshet – a hírek szerint 120.6 millió ez a szám –, ez pedig az átlagot tekintve rekordkeresetet jelent számára. A szerződést a felek várhatóan hétfőn írják alá.

A 28. születésnapján január 16-án ünneplő Joe Flaccót a 2008-as játékosbörze (draft) 1. körének 18. választási jogával szerezte meg a Baltimore Ravens, és bár az alapszakaszban túlságosan csillogó számokat nem tudott felmutatni még első öt szezonja során (a 4000 yardos határt például még egyszer sem lépte át, és irányítómutatója is jócskán elmaradt minden évben a legjobbaktól – ebben egyébiránt a 2010-es idény 93.6-os indexe a legjobb eredménye, amelyhez 25 TD és 10 interception társult), minden alkalommal elvezette együttesét a rájátszásig.

A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a Bowl.hu

Flacco a rájátszásban ráadásul leggyakrabban idegenben volt kénytelen pályára lépni, de ez sem akadályozta meg, hogy minden szezonjában legalább egy kört megtegyen együttesével, pályafutása során hat idegenbeli playoff-mérkőzést nyert meg, ezzel egyedül vezeti a rangsort, ráadásul a New Orleans-i Super Bowl megnyerésével –a San Francisco 49ers legyőzése során ráadásul a legértékesebb (MVP) játékosnak is megválasztották – összesen hét, nem hazai pályán megvívott utószezonbeli diadal áll a neve mellett, amellyel szintén első (igaz, Eli Manning, a New York Giants irányítója szintén héttel áll – öt idegenbeli siker és két Super Bowl-győzelem).

Első öt idényében 9 rájátszásbeli győzelmet aratott együttesével, ezzel pedig csatlakozott Tom Bradyhez, akinek a Super Bowl-érában előtte egyedüliként sikerült ez (a Patriots irányítója egyébiránt szintén a napokban hosszabbított, erről ide kattintva olvashat bővebben!).

Flacco új szerződése megkötéséig a New Orleans Saints passzmestere, Drew Brees birtokolta a legjobban kereső játékos titulusát, ő tavaly ötéves, 100 millió dolláros kontraktust írt alá, amelyből hatvanmillió volt a garantált összeg az esetében – a marylandi együttes irányítójánál ezt a számot egyelőre még nem tudni.

AZ NFL PÉNZÜGYI SZEMMEL
The business of football

Kérdés, hogy meddig lesz Flacco a lista élén, mivel a Green Bay Packers a hírek szerint készen áll rá, hogy meghosszabbítsa Aaron Rodgers 2014-ben lejáró szerződését, ráadásul az Atlanta Falcons irányítója, Matt Ryan is hamarosan új kontaktust kaphat – neki 10 millió dollár jár 2013-as, újoncszerződéséből hátralévő utolsó évében.

Mindeközben a csapatok elkezdték kiosztani a franchise tageket is, a Denver Broncos támadófalemberét, Ryan Cladyt (a vakoldali tackle 9.828 millió dollárt keres majd a 2013-as szezonban), a Cincinnati Bengals védőfalemberét, a defensive end poszton játszó Michael Johnsont (11.2 millió), a Buffalo Bills safetyjét, Jairus Byrdöt (6.9 millió), az Indianapolis Colts punterét, Pat McAfee-t (2.97 millió), a Chicago Bears pedig defensive tackle-jét, Henry Meltont (8.450 millió) láncolta magához.

A Philadelphia Eaglestől kivágott Cullen Jenkinst állítólag a New York Giants szerződtetné, de a hírek szerint az Óriások mellett még hat csapat is érdeklődik az előző két szezonban 9.5 sacket bemutató defensive tackle iránt.

A holt szezon történéseiről ide kattintva olvashat, s megtekintheti az edzőváltások és a fontosabb szabadügynökök listáját is.

JÁTÉKOSPIAC 
 FRANCHISE TAGET KAPOTT
Ryan Clady 
Denver 
támadó falember 
 26 
Jairus Byrd
Buffalo 
safety 
 26 
Henry Melton 
Chicago 
védekező falember 
 26 
Michael Johnson  
Cincinnati 
védekező falember 
 26 
Pat McAfee
Indianapolis
punter 
 25