NB II: Dragan Vukmir marad a Siófok edzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 14:50
null
A korábban a DVTK-nál is dolgozó Dragan Vukmir marad a Siófok edzője (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben nyolcadik helyen végző BFC Siófok a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 1+1 évvel meghosszabbította szerződését a csapat vezetőedzője, Dragan Vukmir.

 

A klub közleményében kiemelte, hogy a csapat a 20. forduló után mindössze egy pontra volt az osztályozós helyezésektől, mielőtt Dragan Vukmir a téli felkészülési időszak alatt átvette az irányítást, a szakemberrel pedig sikeres tavaszt produkáltak, hiszen a Balaton-partiak a nyolcadik helyen zártak.

A bfc-siofok.hu hangsúlyozta, hogy Vukmir az öltözőt is összekovácsolta és egyben tartotta, így egy tízmeccses veretlenségi sorozatot produkáltak hét győzelemmel és három döntetlennel.

Dragan Vukmirral hosszú távra tervez a klub, ezért a szakember szerződése 1+1 évvel hosszabbodott meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik