NB II: a Vasas elleni vereség után történelmi mélyponton a Honvéd

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 10:27
null
A Vasastól is simán kikapott, egyre mélyebben a Honvéd (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvédnál felesleges az azonnali visszajutásról beszélni, ugyanis reális félelemmé vált az NB III-ba kiesése. A klubnál anyagi gondokról és új edzőjelöltekről hallani, de lehetséges, hogy Djordje Kamber marad a kispadon.


Egyre mélyebbre süllyed a Bp. Honvéd. A kispestiek az előző idény végén szégyenszemre kiestek az NB I-ből, majd bár hangoztatták, vissza kell jutni az élvonalba, hamar kiderült, ez üres lózung: az eddigi kritikán aluli szereplést hétfőn újabb, a Vasas elleni kudarc (0–3) követte.

Információnk szerint könnyen lehet, hogy újabb edzőváltás következik... Az új tulajdonosi kör négy és fél éve érkezett Kispestre, s azóta – igaz, megbízott vezetőedzőként – Djordje Kamber a tizedik (!) szakember, aki megpróbál életet lehelni az együttesbe. Korábban Supka Attila – a kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes szakembernek úgy köszönték meg a munkáját, hogy negyedik helyen zárt az NB I-ben, s bejutott a Magyar Kupa-döntőbe, amelyben alulmaradt a Mol Vidi FC ellen 2–1-re... –, Giuseppe Sannino, Pisont István, Bódog Tamás, Horváth Ferenc, Nebojsa Vignjevics, Thomas Courts, Dean Klafuric és Pinezits Máté is ült a Honvéd kispadján.

Ez is bizonyítja a fejetlenséget, a káoszt, hiszen egy normálisan működő klubnál ilyen nem fordulhatna elő. Az elképesztően gyenge szereplés mellett nagy problémát jelent a (lét)bizonytalanság is: úgy tudjuk, a klub továbbra is milliárdos tartozásokat görget maga előtt, kifizetetlen számlákról, korábbi játékosokkal való pereskedésről hallani. Nem túlzás leírni: történelmi mélypontra zuhant a Honvéd.

Hogy ki lehet képes megállítani a szakadék felé tántorgó együttest, s valahogyan elindítani felfelé a tabellán, erősen kérdéses: értesülésünk szerint benne van a pakliban, hogy a kispesti kedvenc Djordje Kamber hosszabb távon marad, de arra is van sansz, hogy újra új edző érkezik. Információnk szerint három szakember is esélyes erre, a klubvezetőség már folytatott tárgyalásokat a legutóbb a Gyirmót FC Győrnél dolgozó Csertői Auréllal, a jelenleg az NB III-as Veszprémet irányító Pető Tamással, valamint a legutóbb a Haladásnál ténykedő szlovák Michal Hipp-pel is.

Hamarosan kiderül, milyen döntés születik – és az is, hogy a Honvéd eljutott-e a gödör aljára, vagy még van lejjebb...

Közben a Vasasban futballozó Baráth Botond elnézést kért a klub honlapján, amiért a hétfői meccs lefújása után a Honvéd szurkolóit buzdította, hogy tartsanak ki csapatuk mellett. A tizenhárom évig a Honvédban futballozó védő elmondása szerint a pillanat hevében viszonozta a kispesti drukkerek köszöntését, de természetesen teljes erejével a Vasas sikeréért dolgozik.

AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr 14 10 2 2 34–15 +19 32
2. Nyíregyháza Spartacus 14 9 4 1 25–12 +13 31
3. Vasas FC 14 8 3 3 32–15 +17 27
4. Kozármisleny 14 8 3 3 25–15 +10 27
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 14 5 8 1 16–13 +3 23
6. FC Csákvár 14 6 2 6 15–13 +2 20
7. Kazincbarcika 14 4 8 2 17–13 +4 20
8. Soroksár SC 14 5 4 5 15–14 +1 19
9. Budafoki MTE 14 5 3 6 14–17 –3 18
10. Gyirmót FC Győr 14 4 6 4 20–20 0 18
11. Pécsi MFC 14 4 6 4 5–9 –4 18
12. Szombathelyi Haladás 14 4 5 5 17–20 –3 17
13. Budapest Honvéd 14 4 4 6 15–18 –3 16
14. BVSC Zugló 14 4 3 7 11–20 –9 15
15. Tiszakécske 14 3 5 6 16–19 –3 14
16. BFC Siófok 14 3 3 8 12–21 –9 12
17. FC Ajka 14 2 2 10 7–19 –12 8
18. Mosonmagyaróvár 14 1 3 10 10–33 –23 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik