F1: Verstappen szerint a Red Bullnak új fejlesztésekkel kell visszavágnia

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 14:44
null
Max Verstappen a 2021-es autó fejlesztésére sürgeti a Red Bullt (Fotó: AFP)
A Mercedes a Red Bull elé került a fejlesztési versenyben, ezért Max Verstappen úgy véli, hogy a csapatának ezen a téren kell előrelépnie, hiszen új elemek nélkül nagyon nehéz dolguk lesz a folytatásban a Mercedes ellen.

 

A 2022-es nagy szabályváltozások előtti idényhez a csapatok másképpen álltak. A Haasnál például már a szezon előtt leszögezték, hogy szinte semmilyen fejlesztést nem kap az autójuk az idény közben, míg a McLarennél jóval komolyabban vették ezt az átmeneti évet. A Ferrari – amely a Hungaroringen előrelépett a konstruktőri bajnokság harmadik helyére – az erőforrás terén készül nagy módosításokkal a nyári szünetet követően.

Bár korábban a Mercedesnél azt állították, hogy leálltak a 2021-es autójuk fejlesztésével, az előző versenyhétvégére is új elemekkel érkeztek, és emiatt Max Verstappen is úgy véli, a nagy rivális egy kicsivel már a Red Bull előtt jár.

„Most már csak rajtunk múlik, hogy találjunk egy-két tizedmásodpercet, amivel a Mercedes elénk került a szezon során – szögezte le a holland pilóta. – A korábbi években nagyon dominánsak voltak, viszont ezt elnézve sokkal jobb helyzetben vagyunk az idén.”

Verstappen emiatt gondolja úgy, hogy a Red Bullnak nem szabad elengedni az idei évet, és néhány fejlesztéssel minél hamarabb vissza kell kerülnie a Mercedes elé.

„Meg kell néznünk, hogy mit lehet még kihozni az autónkból – mondta a vb második helyén álló versenyző a De Telegraafnak. – Magyarországra a Mercedes például új padlólemezzel érkezett. Biztos vagyok abban, hogy izgalmas csatákat láthatunk a szezon hátralévő részében. Mindig jó győzelmi eséllyel szállunk harcba a versenyeken, így nem szabad hirtelen feladunk ezt az idényt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik