VERSTAPPEN SZERINT JÁRT NEKI AZ A SZÉK. Először a Szahíri GP időmérője után viccelődött azzal Max Verstappen, hogy annyiszor végzett idén a kvalifikációkon és a versenyeken a harmadik pozícióban, hogy ideje lenne megkapnia azt a széket, amin a sajtótájékoztatókon ült ezen alkalmak után. Később a holland Ziggo Sport számolt be arról, hogy Abu-Dzabiban, a csütörtöki sajtónap végén Verstappen valóban felkapta az említett széket, és elindult vele kifele a teremből. Arról, hogy végül meddig jutott, sajnos nem rendelkezünk információval.


 

TÖBBEN BÚCSÚZTAK ABU-DZABIBAN. Az utóbbi évekhez képest kissé nagyobb lesz a vándorlás a pilótapiacon az idei szezont követően. Voltak, akik csak az eddigi munkaadójukat hagyják el, ám egyesek számára maga a királykategóriában való versenyzés ért véget. Kevin Magnussennel (akárcsak az utolsó két versenyét kihagyó Romain Grosjeannal) nem újított szerződést a Haas, és mivel a dán más istállóval sem tudott megegyezni, új lehetőségek után kellett néznie. Sebastian Vettel jövőre az Aston Martinnál folytatja, ahol Sergio Pérezt váltja, akinek egyelőre nincs csapata 2021-re. Daniel Ricciardo a Renault-tól a McLarenhez, Carlos Sainz Jr. pedig a McLarentől a Ferrarihoz igazolt. Mindannyiukat méltóképpen elbúcsúztatta az eddigi alakulata, így érzelmes pillanatokból egyáltalán nem volt hiány az idényzárón.


A futam után a legtöbb teamnél folytatódott az idény lezárása és az ünneplés – Vettel például sört osztott szét a kollégái között a Ferrarinál. Előtte pedig bukósisakot cserélt Charles Leclerc-rel, aki két szezonon keresztül volt a csapattársa.


HAMILTON VISSZATÉRT, ISMÉT JÓL MENT A KERÉKCSERE. Az utolsó előtti versenyhétvégét kihagyó Lewis Hamilton Abu-Dzabiban ismét autóba ülhetett, s bár a Mercedes végül vereséget szenvedett a Red Bulltól, a német istálló győzelme ezúttal nem a bokszkiállásokon úszott el. Pedig ha valaki, akkor George Russell tudhatja, mennyi múlik a tökéletes kerékcseréken, főleg, ha két pilóta egyazon körben áll ki.

RICCIARDO ELRONTOTTA VERSTAPPEN STATISZTIKÁJÁT. A futam szinte utolsó pillanatáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen F1-es karrierje során először zárhat grand chelemmel egy nagydíjat. Ehhez az szükséges, hogy az adott versenyző a pole pozícióból indulva, a futam összes körének a végén az élen állva, a leggyorsabb kört megszerezve arasson győzelmet. Mindez így is alakult Verstappen számára egészen addig, amíg átszelte a célvonalat az utolsó kör végén, de nem sokkal később Ricciardo is befejezte a versenyét, és elhappolta Verstappen elől a futam leggyorsabb körét.

NEM ÉRT VÉGET TELJESEN AZ IDÉNY. Nem a vasárnapi viadalon bőgtek fel utoljára a 2020-as gépek motorjai idén, ugyanis ezen a héten kedden és szerdán rendeznek még egy kétnapos tesztet Abu-Dzabiban – főként a fiatal versenyzőknek, illetve a 2021-es gumik tesztelésére. A két nap során autóba ül többek között Fernando Alonso, Mick Schumacher, Robert Kubica, Callum Ilott, Robert Svarcman és Cunoda Juki.

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE 
  1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:36:28.645
  2. Valtteri Bottas finn Mercedes 15.976 mp h.
  3. Lewis Hamilton brit Mercedes 18.415 mp h.
  4. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 19.987 mp h.
  5. Lando Norris brit McLaren-Renault 1:00.729 p h.
  6. Carlos Sainz Jr. spanyol McLaren-Renault 1:05.662 p h.
  7. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:13.748 p h.
  8. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:29.718 p h.
  9. Esteban Ocon francia Renault 1:41.069 p h.
10. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:42.738 p h.
11. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 1 kör h.
12. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
13. Charles Leclerc monacói Ferrari 1 kör h.
14. Sebastian Vettel német Ferrari 1 kör h.
15. George Russell brit Williams-Mercedes 1 kör h.
16. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
17. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 1 kör h.
18. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
19.  Pietro Fittipaldi brazil Haas-Ferrari 1 kör h.
  KIESETT     MEGTETT KÖR
  Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 8
A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 
  PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
  1. Lewis Hamilton 11 14 16 6 347  
  2. Valtteri Bottas 2 11 14 2 223  
  3. Max Verstappen 2 11 12 3 214  
  4. Sergio Pérez 1 2 13 - 125  
  5. Daniel Ricciardo - 2 14 2 119  
  6. Carlos Sainz Jr. - 1 12 1 105  
  7. Alexander Albon - 2 12 - 105  
  8. Charles Leclerc - 2 10 - 98  
  9. Lando Norris - 1 13 2 97  
10. Pierre Gasly 1 1 10 - 75  
11. Lance Stroll - 2 10 - 75  
12. Esteban Ocon - 1 10 - 62  
13. Sebastian Vettel - 1 7 - 33  
14. Danyiil Kvjat - - 7 - 32  
15. Nico Hülkenberg - - 2 - 10  
16. Kimi Räikkönen - - 2 - 4
17. Antonio Giovinazzi - - 3 - 4
18. George Russell - - 1 1 3
19. Romain Grosjean - - 1 - 2
20.  Kevin Magnussen - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes 573
  2. Red Bull-Honda 319
  3. McLaren-Renault 202
  4. Racing Point-Mercedes* 195
  5. Renault 181
  6. Ferrari 131
  7. AlphaTauri-Honda 107
  8. Alfa Romeo-Ferrari     8
  9. Haas-Ferrari     3
10. Williams-Mercedes     0
*: A Racing Pointtól 15 pont levonva