Lance Stroll Németországban már enyhe rosszullétre panaszkodott (Fotó: AFP)

 

Stroll maga számolt be a pozitív teszteredményről az Instagram-oldalán. A kanadai az Eifel Nagydíjon nem tudott elindulni, péntekről szombatra rossz közérzetre, gyengeségre panaszkodott, így Hülkenberg vette át a helyét.

A 23 éves versenyző posztja szerint a hazaérkezést követően tesztelték, ennek lett pozitív az eredménye. Stroll hozzátette, reménykedik abban, hogy ezzel együtt ott lehet Portugáliában – amiatt is, mert időközben lett egy újabb teszteredménye, amely szerint mostanra egészséges. 

„E hét hétfőn ismét teszteltek és ez már negatív lett. Jó formában érzem magam, már alig várom, hogy ismét a csapattal legyek. A hazatérés utáni tíz napot karanténban töltöttem, a tüneteim szerencsére nem voltak vészesek” – tette hozzá. 

A beszámolók szerint a Racing Point biztos ami biztos alapon számít Hülkenbergre a hétvégén. Stroll versenyzéséhez ugyanis az is kell, hogy a nagydíjat megelőző hivatalos mintavételen is negatív eredményt produkáljon. A helyzet pikantériája, hogy az Eifel Nagydíjon szintén negatív tesztet adott a péntekre tervezett (a pocsék időjárás miatt végül elmaradt) szabadedzések előtt. 

A planetf1.com szerzője némi pikírtséget sem mellőzve fel is teszi a kérdést, biztos jól működik-e a protokoll a paddockban, ha a szervezők és a tesztet elvégzők részéről rendben lett volna, hogy Stroll versenyezzen Németországban, s csak utólag derülhetett volna ki, hogy fertőzötten tette mindezt.