Férfi vízi: a görögök sem jelentettek gondot a magyar válogatottnak

Vágólapra másolva!
2020.01.04. 20:37
null
Erdélyi Balázs két góllal járult hozzá az USA legyőzéséhez (Fotó: Balogh László, archív)
A magyar férfi vízilabda-válogatott második meccsét is megnyerte az olaszországi felkészülési tornán – Märcz Tamás csapata 10–5-re legyőzte Görögországot.

 

Az Egyesült Államok elleni 15–10-es siker után ismét jól teljesített a magyar csapat, amely ezúttal Görögország ellen aratott 10–5-ös győzelmet. Az első negyedben 3–1-re is vezettek mieink, ezt sikerült ledolgozniuk a görögöknek, így 3–3-mal kezdődhetett a második játékrész – ebben a negyedben a három magyar gólra nem volt válasza az ellenfélnek.

A fordulás után is nagyszerűen játszott a magyar együttes, újabb két találatnak köszönhetően már 8–3 állt az eredményjelzőn a harmadik negyed végén. A negyedik negyedben mind a két oldalon akadt két gól, így a vége magabiztos, 10–5-ös magyar győzelem lett.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI FÉRFITORNA (Cuneo, Olaszország)
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 10–5 (3–3, 3–0, 2–0, 2–2)
Cuneo, 700 néző. V: Häntschel (német), Tiozzo (olasz)
MAGYARORSZÁG: VOGEL SOMA – Manhercz K. 1, ERDÉLYI 2, JANSIK SZ. 2, MEZEI 1, VÁMOS 2, Sedlmayer. Csere: Hárai, Zalánki, Nagy Á., Pohl 1, Angyal 1
Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
GÖRÖGORSZÁG: Zerdevasz – Jeniduniasz 1, Kakarisz 1, Kapocisz, Fundulisz 1, Prekasz, Juvecisz, Argiropulosz 1, Murikisz, Komolvosz, Gunasz, Vlahopulosz 1
Szövetségi kapitány: Teodorosz Vlahosz
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Argiropulosz (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás: –
Összeszedett, jó védekezést mutattunk be, aminek nagyon örülök. Elővettünk egy új taktikai elemet, amit nagyjából először próbáltunk ki élesben, és jól működött. Úgy éreztem, hogy az egész meccsen uraltuk a játékot, ez mindenképpen pozitívum. A görögöket sosem könnyű legyőzni, ilyen különbséggel pláne nem.

KÉSŐBB
Egyesült Államok–Olaszország 8–10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik