Vizes vb: Varga Dénes állapotát nem befolyásolta a betegség

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.02.11. 11:16
Varga Dénes (Fotó: MÚSZ/Kovács Anikó)
A fülgyulladása után visszatérő csapatkapitány, Varga Dénes szerint a magyar férfi vízilabda-válogatottnak szüksége lesz váratlan megoldásokra az egyenes kieséses szakaszban – a keddi negyeddöntőben a franciák vagy az ausztrálok következnek.

Újra a fedélzeten. Varga Dénes fülgyulladás miatt nem utazhatott el pályafutása tizedik világbajnokságára férfi vízilabda-válogatottunkkal, de a keddi járattal megérkezett Dohába. Az olaszok ellen szétlövéssel megnyert rangadót még a lelátóról figyelte, Kazahsztán ellen viszont már 12 percet a vízben volt, négy lövéséből háromszor volt eredményes. Utolsó csoportmérkőzésükön lőgyakorlatot tartottak a mieink (28–1), ám a válogatott kétszeres világbajnok klasszisa a találkozót megelőző fogadkozásnál elsősorban a védekezésre hívta fel a csapat figyelmét – a kazahok csak a záró negyedben tudták feltörni a magyar reteszt.

„Kifelé is érdekesebb üzenet, ha a sok lőtt gól mellett is arra koncentrálunk, hogy a védekezésünk jól zárjon – mondta a pénteki összecsapásról Varga Dénes, aki az egészségéről is beszélt. – Óvatosak voltunk, de nincs különösebb gond, szerencsére nem volt olyan súlyos a betegség, hogy a fizikai állapotomat befolyásolja. Tudtam edzeni is, úgyhogy teljesen jól érzem magam, örülök, hogy végre játszhattam.”

A kazahok legyőzésénél sokkal fontosabb volt az Olaszország elleni siker, amellyel férfiválogatottunk megnyerte csoportját, így egymás után három napot pihenhet. Miközben az olimpiai kvótáért harcoló olaszoknak a nyolc közé kerülésért az amerikaiakkal, majd győzelem esetén a görögökkel kell megküzdeniük, a mieink bejutottak a negyeddöntőbe, kedden a franciákkal vagy az ausztrálokkal találkoznak. Könnyű dolguk így sem lesz, de aligha bánják, hogy a spanyolok a másik ágra kerültek, így az Európa-bajnokkal legfeljebb a döntőben nézhetnek farkasszemet.

„Nagyon fontos volt az olaszok elleni győzelem, jó volt nézni, ahogy hátrányból felálltak a srácok – folytatta a 36 éves Varga Dénes. – Voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor az olaszok érvényesítették az akaratukat, ezt mindig célszerű elkerülni, ennek ellenére nagyszerű gólokkal visszakapaszkodtunk. Jellemző ránk, hogy tudunk ilyeneket lőni, szükség is lesz a váratlan megoldásokra, hogy a többi csapat fölé nőjünk. A parton és a vízben egyaránt megértjük egymást, vagyis minden klappol. A legfontosabb, hogy taktikailag is egy húron pendüljünk.”

Miután pénteken a mérkőzés mellett edzettek is, így fokozott terhelést kaptak a játékosok, szombaton az aktív kikapcsolódásé volt a főszerep, a dohai városnézés után a Katari Nemzeti Múzeumban is járt a csapat. A gigantikus sivatagi rózsára hasonlító épület már kívülről is lenyűgöző látványt nyújt, vagyis nem mindennapi élményben volt részük a mieinknek – a jövő héten viszont ők mutathatnak olyat a vízben, amitől leesik a pólómeccsekre kivezényelt helyi kisiskolások álla.

FÉRFIVÁLOGATOTTUNK CSOPORTKÖRÖS STATISZTIKÁJA

Gól/lövés52/9853%
Akciógól/lövés14/4432%
Centergól/lövés9/1275%
Emberelőny-kihasználás11/2348%
Gól/ötméteresből5/5100%
Gól/szabaddobásból1/1100%
Lefordulásgól/lövés12/1392%
Labdaszerzés332. (Helyezés a rangsorban.)
Blokk201. (Helyezés a rangsorban.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik