Férfi vízi ob I: a Vasas megnyerte a Honvéd elleni rangadót

Vágólapra másolva!
2023.11.18. 19:40
null
A Vasas ezúttal legyőzte a Honvédot (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik
Az UVSE, a Szeged, a Vasas és a Miskolc is hazai pályán nyert a férfi vízilabda ob I 11. fordulójának szombati játéknapján. A bajnok FTC szoros mérkőzést nyert meg Szolnokon, míg az Eger és a Szentes döntetlenre végzett.

Nem lehet megunni a Vasas–Honvéd pólórangadókat: amikor a játékosok már a ráúszáshoz készülődtek, még mindig érkeztek nézők a Komjádi uszodába, a sor végén állók az utcán várakoztak. Pedig két nappal a bajnoki előtt az Eurokupában is találkoztak a fővárosi élcsapatok, de talán éppen abból a találkozóból kiindulva vártak sokan ismét színvonalas, parázs mérkőzést – nem is kellett csalódniuk.

Déja vu érzést idézett elő, amikor a Vasas ugyanúgy 4–1-re vezetett, mint csütörtökön, ám míg akkor a Honvéd hamar fordított, és végül szétlövéssel győzött, ezúttal nem lépett le a gázról Szlobodan Nikics együttese. A széleken Sztrahinja Rasovics és Burián Gergely nyomta a pedált, és az eredendően bekk Batizi Benedek is felúszott a lefordulásoknál, a Honvéd nem tudta megakadályozni a gyors hazai gólokat.

Időt is kért Szivós Márton, csapata ugyanis eleinte támadásban is nehezen érvényesült, ha a blokkban nem akadt el a lövés, ott volt Lévai Márton, hogy bravúrral hárítson. Nyíri Balázs viszont megtörte a vendégek tízperces gólcsendjét, majd a következő támadás végén Hessels Sebastian szinte lemásolta a hajszálpontos átlövést. A kettő között ráadásul előhúzta a kalapból speciális védekezését a Honvéd, Fejős Róbert és Szépfalvi Gergely olyan összhangban mozgott a kapufáknál, mintha műúszó-bemutatót tartottak volna.

Hiába vált némileg statikusabbá az angyalföldiek támadójátéka, a kulcspillanatokban rendre feltörték a reteszt – a szó szoros értelmében, Batizi negyedik találata előtt például ide-oda flipperezett a labda, mielőtt átvánszorgott a képzeletbeli gólvonalon. A Honvéd jól kijátszotta a támadásait, és utolsó másodperces akciógólokkal közelebb zárkózott, ám miután Lévai kivédte Vadovics Viktor ötméteresét, eldőltek a nyitott kérdések, a Vasas győzelméhez nem fért kétség.

A 13–9-es végeredményt Szava Randjelovics állította be, aki gólja után kezével mutatta, hogy itt a vége – nemcsak a mérkőzésnek, hanem a csapatok kétfelvonásos darabjának is, amelyben mindkét félnek jutott sikerélmény.

Nem is lehetett volna izgalmasabb a Szolnok és a Ferencváros szombat esti rangadója a férfiélvonalban. A Dózsa sokáig lépéselőnyben volt, már négy góllal is vezetett, de a címvédő Dusan Mandics villanásaival fordított.

A Tisza-partiak egy perccel a vége előtt egyenlítettek, sőt, a győzelemre is volt esélyük, ám a Ferencváros egész pályás letámadása miatt inkább tartotta a labdát Bányai Márk, ki is úszott vele oldalra. Végül Vismeg Zsomborhoz került a labda, aki azonban nem lőtte el távolról, a támadóidő pedig lejárt, és maradt még 0.8 másodperc a mérkőzésből. Jansik Szilárd gyorsan reagált, kihasználta a hazai játékosok figyelmetlenségét, és azt, hogy üres volt a kapu – az utolsó pillanatban szerzett góllal 12–11-re nyert az FTC.

A Szeged három góllal nyert vendége, a Pécs ellen. Az alsóházi rangadó legjobbjaként a hazaiak pólósa, Sziládi Kristóf négyszer is eredményes volt.

A Miskolc és a Kaposvár mérkőzésének négy játékrészéből három is döntetlennel zárult, míg az UVSE az első negyedben elhúzott a KSI-től, és meg is tartotta, sőt, növelte előnyét, végül kétszer annyi gólt dobott, mint ellenfele. Az Eger hazai medencében döntetlenre végzett a szívósan harcoló Szentessel.

FÉRFIVÍZILABDAOB I

ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ

A-HÍD VASASPLAKET–ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD 13–9 (3–1, 3–2, 5–4, 2–2)
Komjádi uszoda, 450 néző. V: Kovács Cs. T., Ádám F.
VASAS: LÉVAI – Bátori, SZ. RASOVICS 3, Randjelovics 1, Bedő 1, Dedovics, Burián 1. Csere: BATIZI 4, Lakatos S., SÉLLEY-RAUSCHER 3, Dala D., Zerinváry. Edző: Szlobodan Nikics
HONVÉD: Farkas D. – Kiss B. 1, EKLER B. 3, Kevi, Fejős, Vadovics V., Sugár. Csere: Hessels B., Simon H., Hessels S. 2, NYÍRI B. 3, Szépfalvi. Edző: Szivós Márton
Emberelőny-kihasználás: 10/3, ill. 9/1
Kettősemberelőny-kihasználás: –, ill. 2/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 2/1
Kiállítva (végleg, cserével): Bátori (10. p.), Ekler B. (23. p.)
Kipontozódott: Randjelovics (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics:
– Tartottuk magunkat ahhoz, amit elterveztünk, kellően agresszívak voltunk, jól játszottunk. Fontos volt, hogy megmutassuk, jobbak vagyunk a Honvédnál, örülök, hogy több kimagasló teljesítmény is volt a csapatomban.
Szivós Márton: – Nem lehetek elégedetlen, mert küzdöttek, harcoltak a játékosaim, de sajnos elfáradtunk abban, hogy rövid időn belül kétszer is találkoztunk a jól játszó Vasassal. Emelt fővel kaptunk ki, ilyen hozzáállással lehet veszíteni.

SZOLNOKI DÓZSA PRAKTIKER–FTC-TELEKOM 11–12 (1–0, 6–4, 2–3, 2–5)
Szolnok, 500 néző. V: Kovács S., ifj. Kenéz Gy.
SZOLNOK: BÁNYAI – Pető A. 1, JANSIK D. 2, Ágh, Pásztor 1, KOVÁCS GERGŐ 2, Vismeg Zs. 2. Csere: Schmölcz 2, Ionescu, Teleki, Szeghalmi 1, Vámosi. Edző: Hangay Zoltán
FTC: Vogel Soma – Varga Dénes 1, Vigvári Vendel 1, Molnár E., Di Somma 1, POHL 1, MANDICS 5. Csere: Szakonyi (kapus), Fekete G., JANSIK SZ. 2, Damonte 1, Nagy Ákos, Varga V., Szabó II Bence. Edző: Nyéki Balázs
Emberelőny-kihasználás: 7/4, ill. 11/5
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Szeghalmi (26. p.), Schmölcz (26. p.)
MESTERMÉRLEG
Hangay Zoltán: – Természetesen szomorú vagyok a vereség miatt, de le a kalappal a csapatom előtt. Reméltem, ha beleállunk a meccsbe, akkor felénk billenhet a mérleg nyelve, és így is történt egy darabig. Három negyedig bírtuk erővel, ám az utolsó játékrészre elfáradtunk.
Nyéki Balázs: – A Szolnok fantasztikusan játszott, minimum egy pont járt volna a hazaiaknak, talán három is, mi nem érdemeltünk győzelmet. Olyan mérkőzésen nyertünk, amelyen arra késztettek minket, hogy ne kényelmesedjünk el, négygólos hátrányban sem adtuk fel.

TIGRA-ZF-EGER–METALCOM SZENTES 13–13 (3–3, 2–3, 5–4, 3–3)
Eger, 150 néző. V: Vogel G., Petik A.
EGER: Borbély – KRIJESTORAC 3, Spitz 1, GÓLYA 2, BIROS S. 2, Sári, Rádli 1. Csere: Krémer (kapus), Sudár, Murisics 2, Dóczi 1, Moldisz, Rusztamov 1, Mészáros B. Edző: Tóth Kálmán
SZENTES: Kovács B. – SZATMÁRI K. 3, BIROS B. 2, Magyar M. 1, BOZÓ 2, Vékony, Asanyin 2. Csere: Csorba 1, Kürti-Szabó 1, Pethe, Vismeg B., Hajdú A. 1, Makán. Edző: Kis Gábor
Emberelőny-kihasználás: 13/8, ill. 13/9
Gól ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Sári (22. p.), Kürti-Szabó (28. p.), Pethe (32. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Dóczi (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Kálmán: – Fordulatos, izgalmas találkozót játszottunk. Sajnáljuk, hogy az utolsó másodpercben kapott távoli gól miatt nem tudtuk megnyerni a mérkőzést.
Kis Gábor: – Mindkét csapat büszke és szomorú is lehet, csalódott lettem volna, ha vereséggel távozunk. A védekezésünkkel végig problémáink voltak, de a bátorságáért dicséret illeti a csapatot, értékes pontot szereztünk.

UVSE–KSI SE 10–5 (4–1, 3–3, 1–0, 2–1)
Komjádi uszoda, 100 néző. V: Kun Gy., Bereczki M.
UVSE: KOROM – Herczeg, BENCZ 3, Hegedűs Z. 1, Barics, BESENYEI 2, Korbács. Csere: Csiszer (kapus), Kardos A. 1, Korbán 1, Hegedűs Cs. 1, Budai, Kedves 1, Labik. Edző: Vincze Balázs
KSI: Fejes – BALOGH M. 1, Iriczfalvi 1, Szőke B., Mezei, Kósi-Kelly, Irmes M. 1. Csere: Csite (kapus) – Niklász, Mihov, Benedek M. 1, Nagy Z., Cseh A. 1, Petrák. Edző: Horváth János
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 7/0
Gól – ötméteresből: 3/1, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Nagyon készültünk arra, hogy a KSI rendre erősen kezdi a mérkőzéseit. Az elejétől fogva koncentráltunk, sokszor jól sült el a játékosok keze, ezzel együtt magas szinten védekeztünk, jól helyezkedtünk, a vendégek lefordulásait legtöbbször hatástalanítottuk.
Horváth János: – Két és fél negyedig az UVSE akarata érvényesült, amely megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, az első hat lövésből öt gólt kaptunk. Ilyen törékeny csapatnál, mint a miénk, csak átlagon felüli védekezésre lehet építkezni, ami sokáig nem volt meg.

PANNERGY-MISKOLCI VLC–KAPOSVÁRI VK 9–8 (2–2, 2–1, 2–2, 3–3)
Miskolc, 120 néző. V: Füzesi, Fodor R.
MISKOLC: MORAVCSIK – Várkonyi 1, Szalai G., HEGEDŰS B. 3, Nagy N., Tanczer, Hok. Csere: OLTEAN 2, Krasznai, Smitula, Dubinák 1, MOLNÁR G. 2, Varga B. Edző: Vidumanszky László
KAPOSVÁR: KÓSIK – Berta, Pellei F., FÜLÖP B. 3, Baj, Vindisch 1, DŐRY 2. Csere: Juhász-Szelei, Aranyi A., Vörös, KAKSTEDTER 2, Palatinus, Vadas. Edző: Surányi László
Emberelőny-kihasználás: 7/3, ill. 4/2
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vidumanszky László: – Nehéz csata volt, mert a Kaposvár rendkívül ambiciózus csapat, értékes pontokat gyűjtöttünk. Ha pontosabban támadunk és jobban fejezzük be akcióinkat, korábban is eldönthettük volna a mérkőzést.
Surányi László: – Fontos találkozó volt, mindenképpen nyerni akartunk. Hiába védekeztünk jól, hiába tartott minket meccsben a kapusunk, a játékunk hagyott maga után kívánnivalót. Feltehettük volna a koronát eddigi teljesítményünkre, de pontatlannak bizonyultunk.

ZUE.HU SZEGEDI VE–PVSK-MECSEK FÜSZÉRT 10–7 (1–1, 1–3, 3–1, 5–2)
Szeged, 100 néző. V: Csanádi, Tóth K.
SZEGED: DANKA – Bóbis B. 1, LEINWEBER 3, Horváth Zs., SÁNTA, SZILÁRDI 4, Kürti 1. Csere: Klár, NAGY M. 1, Tóth Gy., Varga M., Horváth V. Edző: Kiss Csaba
PÉCS: Gelencsér – Pellei K., KERESZTÚRI 2, LAJKÓ 2, Reisz, Kókai, KOLOZSI 2. Csere: Vogel Simon 1, Imre K., Vidovonyecz, Némethy, Pónya, Szabó G. Edző: Zlatko Rakonjac
Emberelőny-kihasználás: 12/2, ill. 9/5
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Pellei K. (24. p.), Horváth V. (28. p.), Horváth Zs. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Kiss Csaba: – Számítottunk rá, hogy az edzőváltozást követően jól áll bele a mérkőzésbe a Pécs. A második félidőben elsősorban fizikailag kerekedtünk ellenfelünk fölé.
Zlatko Rakonjac: – Az első félidőben látottakkal elégedett vagyok, de a nagyszünet után védekezésben elmaradtak a blokkok, és a támadójátékunk is megakadt.

AZ ÁLLÁS
1. FTC 11 11 185–84 +101 33
2. Vasas 10 9 1 144–94 +50 27
3. BVSC 10 9 1 136–93 +43 27
4. OSC 9 8 1 136–86 +50 24
5. Szolnok 10 7 3 121–87 +34 21
6. Honvéd 11 7 4 113–95 +18 21
7. Kaposvár 11 5 1 5 121–128 –7 16
8. Miskolc 11 4 7 96–122 –26 12
9. Szeged 11 4 7 112–142 –30 12
10. UVSE 11 3 8 85–125 –40 9
11. Szentes 11 2 1 8 93–131 –38 7
12. Eger 11 1 1 9 110–140 –30 4
13. Pécs 11 1 1 9 86–141 –55 4
14. KSI 10 1 9 74–144 –70 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik