Bíró Attila: Bármelyik riválisunkat képesek vagyunk legyőzni

Vágólapra másolva!
2023.07.08. 07:35
null
„Bármelyik riválisunkat képesek vagyunk legyőzni” (FOTÓ: BALOGH LÁSZLÓ)
A magyar női vízilabda-válogatott felkészülését sérülések nehezítették, de Bíró Attila szerint az a tizenöt játékos utazik Fukuokába, akivel elérheti célját a csapat az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

– Voltak álmatlan éjszakái a kerethirdető sajtótájékoztató előtt?
– A fejemben már korábban összeállt a névsor, amelyet a lányokkal is megosztottam, mert jobbnak láttam, ha a felkészülés utolsó hetei stresszmentesen zajlanak – mondta lapunknak Bíró Attila, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya. – Az elmúlt két hónapban naponta láttam a játékosokat, felmértem az erősségeiket, és bizton állíthatom, hogy ez az a csapat, amellyel elérhetjük a célunkat a világbajnokságon. Abból a szempontból nehéz dolgom volt, hogy több sérülés is hátráltatott minket, amelyek nemcsak a hosszú klubidényből és a fokozott terhelésből, hanem az olaszok elleni úgymond barátságos mérkőzésekből is adódtak. Dömsödi Dalma például Parkes Rebecca tehermentesítésére került a keretbe, de az ő felépülése is jól halad, a többiek pedig szerencsére egészségesek.

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Dömsödi Dalma, Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna (mind FTC), Faragó Kamilla, Hajdú Kata, Rybanska Natasa (mind UVSE), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine (mindkettő Dunaújvárosi FVE), Keszthelyi Rita (Mataró – Spanyolország), Parkes Rebecca, Szilágyi Dorottya (mindkettő Tigra-ZF-Eger), Vályi Vanda (Padova – Olaszország)
A játékosok klubjaként azt tüntettük fel, amelyikből kiharcolták a válogatottságot.

– Dömsödi mellett Neszmély Boglárka és a mindössze tizenhét éves Hajdú Kata is élete első világbajnokságára készül. Sokat fejlődtek az elmúlt időszakban?
– Nem csupán azért kerültek be a keretbe, hogy a fiatal tehetségeket támogassam... Vagányan, éretten játszanak, mindhárman nagy erősségei lehetnek a válogatottnak. Bátran alapozhatunk arra a generációra, amely kimagaslóan szerepel a korosztályos világversenyeken, nem véletlen, hogy több fiatal játékos is már csaknem egy éve velünk készül. A tavalyi világbajnokságon hazai közönség előtt az eredményesség volt az elsődleges, ám a spliti Európa-bajnokságon már elkezdtem építeni a párizsi olimpia csapatát. Nem bánom, hogy az idén Japánban rendezik a vébét, fiataljaink így kevésbé izgulnak, mintha hatezer magyar szurkoló előtt játszanának. Nemcsak ők tudnak fejlődni, hanem Keszthelyi Rita vagy éppen mi, edzők is, a riválisokénál nagyobb potenciál van a csapatunkban.

A NŐI VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Július 16., vasárnap: Magyarország–Kanada, 14.30
Július 18., kedd: Japán–Magyarország, 12.00
Július 20., csütörtök: Új-Zéland–Magyarország, 5.00
Az időpontok magyar idő szerint értendőek.

– Ha már riválisok: mely válogatottak lehetnek a legnagyobb vetélytársak az olimpiai kvalifikációért zajló küzdelemben?
– Reálisan nézve hat csapat pályázik a két kvótára, amelyek közül a közelmúlt eredményei alapján az amerikai, a spanyol, a holland és a magyar válogatott emelkedik ki. Ha a három legnagyobb riválisunkból legalább kettőt legyőzünk, biztossá tehetjük helyünket az olimpián, de akkor sem dőlünk a kardunkba, ha nem sikerül, hiszen még lesz rá két lehetőségünk – mindkét forgatókönyvnek vannak előnyei és hátrányai is. A legfontosabb, hogy tovább haladjunk azon az úton, amelyen elindultunk, szeretnénk tartani a lépést a vetélytársainkkal.

– A világkupa szuperdöntőjében a negyedik helyen végzett a csapat. Milyen következtetéseket vont le a tornából?
– Összességében pozitív a szuperdöntő megítélése. Nagyobb bajban lettem volna, ha megnyerjük a tornát, siker után sokkal nehezebb motiválni a társaságot. Az utolsó két mérkőzésen elszenvedett vereség miatt dac van a lányokban, ami nagyon jól is elsülhet a világbajnokságon. Előfordult, hogy a saját dolgunkat nehezítettük meg, volt, hogy az ellenfél a miénket, mindenesetre tanultunk a hibáinkból, elvégre úgyis az számít, hogy mi történik Fukuokában. A felkészülés alatt több mérkőzésen is megmutattuk, hogy bármelyik riválisunkat képesek vagyunk legyőzni, amit akkor kell bizonyítanunk, amikor a legfontosabb.

 

– Elsőként Kanada ellen bizonyíthatnak, a csoportkör nyitányán máris a legnehezebb ellenféllel kell megmérkőzniük.
– Noha a montreali hivatalos mérkőzésünkön viszonylag simán megvertük a kanadaiakat, jövő vasárnap sokkal szorosabb összecsapásra számítok. Természetesen győzelmet várok a csapattól, de ha nem úgy sikerül az első mérkőzés, ahogy elterveztük, akkor sem leszünk elkeseredve, a lényegi kérdések az egyenes kieséses szakaszban dőlnek el. Egy éve is kikaptunk az olaszoktól a csoportkörben, mégis a döntőig meneteltünk.

– A nagy fizikai terhelés után milyen állapotban van az együttes?
– Fizikailag és mentálisan is érződik a lányokon a fáradtság, ami természetes. Több mint két hetünk van még a negyeddöntőig, nem is tekintenék előre, mert lehetnek meglepetések. Vasárnap érkezünk meg Japánba, hétfőtől péntekig az amerikaiakkal készülünk, vasárnap pedig már kezdődik a vébé. A Kanada elleni nyitány után két könnyebb csoportmérkőzés következik Japán és Új-Zéland ellen, vagyis lesz időnk elvégezni a finomhangolást, gyorsítani a játékunkon.

Három vb-újoncot visz magával Japánba Bíró Attila, köztük van a 17 éves Hajdú Kata (labdával) is (FOTÓ: KONCZ MÁRTON)
Három vb-újoncot visz magával Japánba Bíró Attila, köztük van a 17 éves Hajdú Kata (labdával) is (FOTÓ: KONCZ MÁRTON)

 

– Számíthatunk új taktikai elemekre is a magyar válogatottól?
– Igen, de a játékvezetői felfogástól is függ, hogy milyen játékelemeket húzunk elő a kalapból. Felkészültünk a szoros emberfogásra és a zónázásra is, igyekszünk a lehető legjobban alkalmazkodni a körülményekhez.

A férfiak öt, a nők három vb-újonccal utaznak Japánba
Mindkét kapitány erőteljesen épített a legutóbbi, budapesti világbajnokságon szereplő csapatra, ugyanakkor lépcsőzetesen fiatalított is. Ezt persze megkönnyítette, hogy a tavalyi vb-vel ellentétben nem tizenhármas, hanem tizenötös keretet nevezhettek (minden mérkőzés előtt eldönthetik, melyik tizenhárom pólóst írják be a meccskeretbe).
A férfiak közül tízen vannak ott a rossz emlékű tavalyi vb-n szereplő együttesből, így öt vb-újonccal vágunk neki a fukuokai tornának. Közülük      Vigvári Vince      először szerepel a három klasszikus világverseny – Eb, vb, olimpia – valamelyikén, a húszéves szélső a múlt hét végén megrendezett vikágkupadöntőn mutatkozott be a felnőttválogatottban. Bátyja, Vendel először játszhat világbajnokságon Fekete Gergőhöz, Molnár Erikhez és Német Tonihoz hasonlóan, de az utóbbi négy játékos már szerepelt az ezüstéremmel záruló spliti Eb-n.
A nőknél ennél kisebb a változás, tizenketten maradtak a vb-ezüstérmes együttesből. A kapus Neszmély Boglárka, a center Dömsödi Dalma és a mindössze 17 éves Hajdú Kata vb-újonc, közülük Dömsödi volt ott a tavalyi spliti kontinensviadalon, a másik két játékosnak ez lesz az első klasszikus világversenye.
NS-szakértő: SZABÓ Zoltán, BEK-győztes vízilabdázó
A FÉRFIAKKAL KEZDVE: a válogatás szempontjait befolyásolta a teljesítményen kívül az egészségügyi állapot is, így kiestek olyan potenciális jelöltek, mint például Hárai Balázs. A hadra fogható játékosok közül szerintem is ez a legjobb keret, amelyik elutazhat a vébére. Bennem előzetesen egyetlen kérdés volt: Lévai Márton és Szakonyi Dániel közül ki ad többet hozzá Vogel Soma teljesítményéhez a kapuban – a kapitány végül Lévai mellett döntött. Egyértelmű volt a világkupadöntő után, hogy Konarik Ákos kimarad, ahogyan az is, hogy helyette Pohl Zoltán kerül be. Egyrészt Pohllal tovább erősödik a ferencvárosi gerinc, másrészt Konariknak nem volt olyan idénye, amely után kihagyhatatlan lenne. Ráadásul ahogy tavaly Konarik, úgy az idén Vigvári Vince követeli ki magának a lehetőséget. A nőknél gyakorlatilag együtt maradt a világbajnoki ezüstérmes csapat, Dömsödi Dalma valószínűleg nem utazhat, ha Parkes Rebecca százszázalékosan végigdolgozza a felkészülést. Ez biztonsági választás, és talán úgy látja a szakvezetőség, hogy centerposzton sokat számít a frissesség, bár nem hiszem, hogy sokszor beírja mindhármukat egyszerre a meccs­keretbe a kapitány. Dömsöditől láttunk fontos gólokat, a magyar mezőnyben ő a centertehetség, most kap egy újabb lehetőséget. Hajdú Kata bekerülése nem meglepő, abszolút megérdemelte, a világkupán is vagányan játszott. Nem kérdés, hogy mindkét válogatottunk ott lesz az olimpián, viszont soha ekkora jelentősége nem volt még annak, mikor szerezzük meg a kvótát. Ha ez most sikerül, sokkal nyugodtabb lesz a jövő év eleje, remélhetőleg nem nehezítjük meg a saját dolgunkat, és leszünk annyira erősek, hogy minden meccset kézben tartsunk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik