Női vízi: Kisteleki H. vezérletével győzelem az amerikaiak ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.26. 19:40
null
Takács Orsolya (balra) és Caroline Clark párharca (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen egygólos győzelmet aratott az Egyesült Államok ellen Cegléden. A csütörtöki meccs legjobbja az öt gólig jutott Kisteleki Hanna volt.



Az első negyedben megszerzett háromgólos előnyét a második felvonás közepére leadta a házigazda, de a vezetést magánál tartotta. A folytatásban az amerikaiak már látótávolságon belül maradtak, így többször éltek is az egyenlítési lehetőségeikkel. A záró negyed végjátékában két góllal is megléptünk, amiből aztán kigazdálkodtuk a győzelmet.

NŐI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 10–9 (3–0, 1–4, 2–2, 4–3)
Cegléd, 600
néző. V: Várkonyi, Maretzki
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – Antal 1, Csabai, Illés A. 1, Takács O., Szücs G. 1, KISTELEKI D. 2. Cs: Gangl (kapus), Menczinger K., Bujka, KISTELEKI H. 5, Czigány D., Tóth I.
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Johnson – Steffens, Fischer, Williams 1, Dries 1, Gilchrist 1, NEUSHUL 4. Cs: Kraus, MATHEWSON 2, Musselman, Siedemann, Clark, Fattal
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. –
MESTERMÉRLEG
MERÉSZ ANDRÁS:
– Már régen megfigyeltem, amikor valaki hiányzik, mint most Keszthelyi Rita, akkor összeszedi magát a csapat, nyilván meg akarja mutatni, hogy a klasszisok nélkül is jól tud vízilabdázni. Természetesen a klasszisokra hatalmas szükség van, várjuk vissza Keszit, de az első, hogy tökéletesen meggyógyuljon, mert arra a jobb kézre nagy szükség lesz az Európa-bajnokságon. Nagyon szépen megfogtuk a mérkőzést, három nulláról visszajöttek döntetlenre, az nehéz periódus volt. A kilenc gól lélektani határ, afelett nem nagyon lehet nyerni.
ADAM KRIKORIAN: – Két erős csapat találkozott egymással, ez látszott is a mérkőzésen. A mutatottnál kicsivel jobban is tudunk játszani, de nincs semmi probléma, ez a találkozó is jó felkészülés volt. Vasárnap óta vagyunk Magyarországon, az átállás már nem jelentett gondot, hasznosak voltak a közös gyakorlások. Péntekig maradunk, aztán Kirisiben folytatjuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik