Női vízi: siker az oroszok ellen, tornagyőztes a válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 12:10
null
Két győzelemmel és egy döntetlennel, Hollandiát és Oroszországot maga mögé utasítva nyert tornát a női válogatott<br />(Fotó: Ns-archív, Korponai Tamás)
A magyar női vízilabda-válogatott nyerte meg a Dunaújvárosi Főiskola-kupát, miután a harmadik fordulóban három góllal nyert Oroszország ellen.

 

A találkozó előtt mindkét együttes veretlen volt, ennek megfelelően nagy lendülettel ugrott egymásnak a két fél. A mérkőzés elején sikerült nekünk irányítanunk a játékot, az első két negyedben sorra vezetéshez jutottunk, az ellenfél viszont rendre egyenlített, de legalábbis nem engedte, hogy nagyon meglépjünk. Pedig az első félidőben szerzett nyolc gól elég alap lehetett volna ehhez, de az oroszok hozzánk hasonlóan gólra törően játszottak, így két negyed után „csupán” kétgólos volt az előnyünk (8–6).

A FÉRFIAK MÁSODIKOK LETTEK A SZAMARCIDISZ-KUPÁN
A magyar férfi vízilabda-válogatott a második helyen végzett a görögországi Szamarcidisz-kupán. A magyar válogatott a mai, utolsó napon már nem szállt vízbe. A tornát Olaszország nyerte meg.
Itt találja a záró nap eredményeit, és a torna végeredményét!

Jól indult számunkra a harmadik negyed, hiszen kétgólos előnyünket gyorsan megdupláztuk. Ezután viszont nem tudtuk kihasználni a fölényünket. Sorra kihagytuk, elkapkodtuk a helyzeteinket – még büntetőt is hibáztunk –, orosz szépítés után Merész András időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Miután ez annyira nem sikerült – főként támadásban akadtak kérdőjeleink –, a jó védekezésünknek és az oroszok kapufáinak köszönhettük, hogy nem lett megint szorosabb az állás. A szövetségi kapitányunk ismét időt kért, igaz, a túloldalon sem volt minden „százas”, az ellenfél is így tett. Viszont legalább a kontráikat gólra váltó oroszok a záró negyed előtt felzárkóztak mínusz kettőre (11–9). Majd a negyedik negyed elején mínusz egyre, akkor azonban Antal Dóra villant a szélről: középre nézett, majd a kapuba lőtt. Ezt megint orosz gól követte, majd Keszthelyi Rita találatával megléptünk közvetlen lőtávolon kívülre, Takács Orsolya pedig az utolsó percben beállította a végeredményt (14–11).

NŐI VÍZILABDA, DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA-KUPA

3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 14–11 (3–2, 5–4, 3–3, 3–2)
Dunaújváros, 100 néző. V: Moiralisz (görög), Rakovics (szerb)
MAGYARORSZÁG: BOLONYAI – ANTAL 3, KESZTHELYI 2, Takács O. 1, Bujka 2, Szücs G. 1, Kisteleki D. 2. Cs: GARDA 2, Tóth I. 1, Miskolczi, Illés A., Menczinger K. Szövetségi kapitány: Merész András
OROSZORSZÁG: Karnauk – Prokofjeva 2, Liszunova 1, Zelencsova, BELIJAJEVA 3, Ivanova, A. Antonova. Cs: Grineva, KARIMOVA 4, D. Antonova, Krimer 1. Szövetségi kapitány: Mihail Nakorjakov
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 13/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Zelencsova (23. p.), Antal (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Merész András:
– Tulajdonképpen most halálba kellene dicsérni a lányokat, mert két nagyon fárasztó nap után mindent megcsináltak, amit kértem. Jóval kevesebbet hibáztunk, mint az oroszok, pedig ők nem szoktak sokat, igaz, a hibáik az is oka, hogy rákényszerítettük őket, és ők sem pihentebbek nálunk. Ezt is a helyén kell kezelni, de az oroszok elleni magabiztosak tűnő győzelmet azért sose kell magyarázni.
Mihail Nakorjakov: – A magyar csapat jobban bírta erővel, nehéz volt, hogy végig futottunk az eredmény után.
A forduló másik mérkőzésén: Hollandia–Nagy-Britannia 21–11
A torna legjobb játékosa: Szücs Gabriella

A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG 3 2 1 42–36 7
2. Hollandia 3 1 2 48–38 5
3. Oroszország 3 1 1 1 44–41 4
4. Nagy-Britannia 3 3 36–55 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik