Bár egyáltalán nem volt túl magas, éppen ellenkezőleg, de azért már 30 is elmúlt, így érthető: alaposan be kellett húzni a lábát, hogy elférjen ebben a rejtett lyukban.

Kempelen Farkas híres Törökje

Kempelen Farkas híres Törökje

Mindig szeretett sakkozni, máshoz nem is igen értett. Már gyerekkorától elvarázsolta és vonzotta a magyar Kempelen Farkas (1734–1804) csodálatos sakkautomatája, a Török. És most itt ül benne! Összehúzódzkodva, a tábla alatt. Kempelen már nem él, ezért a show elején a bábu mostani gazdája nyitja ki nagy csinnadrattával a gépezet összes ajtaját. Ami persze a ravaszul megszerkesztett rendszerével elrejtette a benne rejtőzködő mestert.

Kezdődik a játszma. Nem könnyű ilyen testhelyzetben, a táblát csak alulról látva sakkozni. Ráadásul a figurák helyzetére emlékezni kell, mert innen, a dobozból, csak azt lehet tudni, hogy hol áll fekete, illetve fehér bábu. De hogy pont melyik van ott?

1. feladvány: világossal Lewis indul, és 4 lépésben mattot ad!

1. feladvány: világossal Lewis indul, és 4 lépésben mattot ad!

És a gépezet, na, az maga volt a csoda! Belülről irányította a Törököt, ami pontosan fogta meg, és helyezte a kívánt mezőre még a legkisebb figurákat, a gyalogokat is. Nem kellett érteni hozzá, egyértelmű volt, a Török fantasztikus mérnöki teljesítmény. Egy igazi manipulátor! Persze a Török sakkozni nem tudott, ahhoz ő kellett. A sakkozás szinte gyerekjáték volt William Lewis (1787–1870) angol mesternek, sőt nagymesternek, merthogy a sakktörténetben őt nevezték először így.

Eltelt már egy év is, Lewis új kihívásokra, és talán kényelmesebb testhelyzetre is vágyott, de nem hagyhatta a Törököt élettelenül porladni. Így aztán az angol mester egyik partit nyerte a másik után… Mígnem az egyik játszmában különös dologra lett figyelmes. Az aktuális ellenfele, akit a Török gyomrából nem láthatott, nagyon ismerősen játszott. A figuráit pont úgy fejlesztette és használta, mint ahogyan azt ő is tanulta a mesterétől.

2. feladvány: világossal Lewis átütő támadással nyer!

2. feladvány: világossal Lewis átütő támadással nyer!

Ez nem lehet más, mint korábbi sakktársa, Peter Unger Williams. A parti után lett bizonyos: bingó!, eltalálta, hogy az ellenfele valóban a gyerekkori sakkbarátja volt, akit ugyanúgy elbűvölt a Török, mint őt. Lewis meggyőzte a barátját és a sakkautomata tulajdonosát is, így a gépezetben átadhatta a helyét Williamsnek. Őt pedig még vagy fél évszadon át újabb kihívások és még számos maradandó sakkmű megírása várta.

 

 

 

 

Az előző heti (2020. május 16-i) ábrák megoldása. 1. ábra: az AlphaZero g4-g5-tel végleg taccsra tette ellenfele, Stockfish vezérét, akinek nem maradt más, minthogy ütésbe tologassa a még mozdítható gyalogjait, majd feladja a partit . 2. ábra: 1. Hxg6!! (fenyeget 2. Vg7 matt.) 1. - Fxd4 2. He7+ Kf8 3. Hxf5 Fc5 4. Fa3! és az AlphaZero a gyalog- és döntő pozícióelőnyét néhány lépésben érvényesítette

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport