Vízilabda: a sikert és a kudarcot is a helyén kezelik a BVSC-ben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.01. 20:03
null
A fiú gyermekcsapat sikerszériája kapcsán kértünk betekintést a BVSC-Zugló vízilabda-szakosztályának nevelőmunkájába.

Figyelemre méltóan szerepel ebben az évadban a BVSC-Zugló fiú gyermek vízilabdacsapata, amely a korosztálya, az U15-ösök bajnokságának alapszakaszában hibátlan mérleggel,

mind a tizenöt mérkőzését megnyerve végzett az élen.

A reményteljes gárda Létay Krisztián vezetőedző szakmai felügyelete mellett készül a megméretésekre. A tréner elmondta, hogy büszke a tanítványai teljesítményére, ám ebben a korban még nem az eredményjelző szolgáltatja a legfontosabb visszajelzéseket.

„A gyermekbajnokságban van négy kiemelkedően jó csapat, és miután magunkat is közéjük soroljuk, természetesen a tabellán is ehhez a körhöz akarunk tartozni – mondja Létay. – Azonban eredménybeli elvárásokról mégsem beszélhetünk, hiszen 14-15 éves játékosok alkotják a gyermekcsapatot, akik számára az a legfontosabb, hogy megtanuljanak vízilabdázni. Azok a növendékek, akik a gyermekbajnokságba kerülnek, egyúttal az országos versenyeztetésbe csöppenek. Az alacsonyabb korosztályokban jobban érvényesült az egyén, de itt a vízilabda már a csapatjátékról szól. Örülök, hogy ebben a tekintetben sokat léptünk előre, hiszen

Létay Krisztián vezetőedző csapatjátékra tanítja a fiúkat Fotó: Szűcs Attila/BVSC-Zugló

A zuglói fiúk veretlensége azonban nem tartott ki a bajnokság végéig. A csapat a középszakasz felsőházának második fordulójában (itt tart most a pontvadászat) az FTC vendégeként kapott ki először az évadban.

„Egy fejlődési folyamatban járunk, és ha nincs vereség, akkor a játékosok hajlamosak elhinni, hogy ők már nagyon sok mindent tudnak, és könnyen elkényelmesednek. Néha nem árt, ha figyelmeztetnek minket, hogy mégsem vagyunk verhetetlenek és mennyire könnyen megszakadhat egy kemény munkával felépített sorozat. A vereség rávilágít arra, hogy ha nem tartjuk a kijelölt kereteket és nem dolgozunk továbbra is teljes erőbedobással, akkor elég gyorsan fordul a kocka. De persze,

A célunk továbbra is az, hogy ezek a fiatalok az ifjúsági korosztály végére érjenek el olyan szintre, amilyennel gond nélkül, viszonylag gyorsan be tudnak lépni a felnőttek közé.”

A BVSC-Zugló fiúcsapatai egyébként mindegyik korosztályban az élmezőnyhöz tartoznak. A legjobb fiatalok pedig nemcsak a klub első számú csapatáig, hanem a felnőttválogatottig is eljuthatnak. Erre példa a saját nevelésű Tátrai Dávid, aki 20 esztendősen volt ott a felnőtt Eb-, majd vb-csapatban, de mellette az egyesületből a szintén U20-as világbajnok kapusra, Gyapjas Viktorra, valamint Kovács Péterre is számított Varga Zsolt szövetségi kapitány a közelmúltban. Az ugyancsak U20-as vb-győztes, ízig-vérig BVSC-kötődésű Mészáros Mátyás pedig a decemberi E.ON-kupán szerepelt a felnőtt nemzeti együttesben.

A kék-sárgák az edzéseken alapozzák meg a bajnoki mérkőzéseken elért sikereket Fotó: Szűcs Attila/BVSC-Zugló

„A koncepciónk egyik legfontosabb része, hogy az utánpótlás-nevelő rendszerünk piramisának tetejére érkező játékosokból minél többen csatlakozzanak a felnőttcsapathoz és a felnőttválogatotthoz – ezt már a zuglói klub pólószakosztályának szakmai igazgatója, Dabrowski Norbert magyarázza. – A BVSC-ben tradíció, hogy szívesen merítkezünk a saját utánpótlásunkból. Mindig vannak erősebb és gyengébb korosztályok.

Aztán, hogy ez a végén mire elég, az számos tényezőtől függ. Hangsúlyozzuk, hogy az utánpótlásban nem az eredményesség az elsődleges, ugyanakkor nem titok, hogy a játékosok, az edzők és a szülők is szeretnek nyerni. A gyerekeket 14 éves kortól tanítjuk a versenysportra, és ha megtanulnak versenyezni, akkor azt is látják, hogy a teljesítményt eredményben mérik. A fejlődés útján mindig vannak mélypontok, de ezek a leckék is szükségesek ahhoz, hogy a játékos végül elérjen oda, ahová szeretne.”

A 14 éves Madaras Zétény igazi erőssége a BVSC-Zugló gyermekcsapatának Fotó: Szűcs Attila/BVSC-Zugló

A zuglói gyermekgárdának fontos láncszeme a kétszeres olimpiai bajnok klasszis, jelenleg a hazai sportági szövetség elnöki posztját betöltő Madaras Norbert 14 éves fia, Zétény. A sokra hivatott tinédzser a csapatáról úgy fogalmazott, hogy:

„A vártnál jobban sikerült az első félév.

A csapatot gyorsan gondolkodó, jó játékosok alkotják, és az edzőnk is sokat hozzátesz az eredményességünkhöz. Jó helyen vagyok, és ezt mutatja, hogy az elmúlt félévben erőnlétileg, mentálisan, technikailag és taktikailag is nagyon sokat fejlődtem.”

(Kiemelt képünkön: a BVSC-Zugló fiúcsapata remekül szerepelt a bajnokság első felében Fotó: Szűcs Attila/BVSC-Zugló)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik