Úszás: szombatról „száműzték” a felnőtteket a medencés ob-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.10. 09:10
null
Az e hét végén a Veszprém Sportuszodában zajló medencés hosszútávúszó országos bajnokság köztes napja, a szombat teljes mértékben az utánpótlásé volt. Olyannyira, hogy csupa korosztályos viadal követte egymást, a felnőttek „hiánytalanul” kimaradtak a versenyprogramból.

Az úszóhátország legjobbjai korcsoportok szerint mérettek meg a medencében szombaton hármas tagolásban, vagyis oly módon, hogy a 16-17 esztendősek a 7500 méteres távon viaskodtak a minél előkelőbb helyezésekért, a 14-15 évesek ötezer méteren vívtak meg a hosszútávúszó bajnoki címekért, míg a 12-13 évesek háromezer méteren mutathatták meg az ob keretében, hogy mit tudnak, mennyire gyorsak korosztályukban.

A hosszméretek - ahogyan az évjáratok is – korántsem önkényes alapon lettek meghatározva, azokat kifejezetten a nyílt víziek világversenyes távjaihoz és korcsoportjaihoz igazították, ha úgy tetszik, a nemzetközi „szabványok” szerint követték egymást a versenyek Veszprémben.

Az ob második napján a korlétra tetején állók, tehát az U16-17-esek medencés teljesítményére figyeltünk elsősorban, és leszögezhetjük, hogy

meglepetés nem született.

Vagyis a fiúknál és a lányoknál is azok állhattak fel eredményhirdetéskor a bajnoki dobogó tetejére, akiket eleve odavártunk: előbbieknél Kárpáti Máté, utóbbiaknál Nagy Napsugár vehette át az aranyérmet.

Az UTE-ben úszó Kárpáti a 2023-as korosztályos korfui Eb-n – még a 14-15 évesek között – a kontinens legjobbja lett 5 kilométeren, ahogyan e távon bezsebelte a magyar bajnoki titulust is a szintén Veszprémben rendezett tavalyi ob-n. Ezúttal „öregebben” és másfélszer hosszabb távon igazolta töretlen fejlődését, s nyert 1:24:05.53 órás eredménnyel, könnyedén utasítva maga mögé legfőbb vetélytársait, a szintén UTE-s Tóth Olivért (1:25:39.63) és a Vasas versenyzőjét, Varga Leventét (1:26:01.41).

A lányoknál a múlt évi korosztályos Európa-bajnoki ezüstérmes, idehaza junior női bajnok Nagy Napsugár ugyancsak ragyogó, 1:29:41.47 órás produktummal diadalmaskodott szombaton, kvázi megvédve címét. A zalaegerszegiek kitűnősége mögött két kaposvári, Győrffy Lili (1:30:01.38) és – a tavaly Nagy mögött ob-második – Király Flóra (1:30:21.20) állhatott fel a dobogóra a 7500 méter éremosztójánál.

A 16-17 esztendős lányoknál Nagy Napsugár, Győrffy Lili és Király Flóra állhatott dobogóra
Forrás: MÚSZ

Az ötezer méteres penzumot teljesítő U14-15-ösöknél Huszti Máté és Bartalos Anna győzött, sok vitára okot nem adó módon.  A Darnyi Tamás SC-t erősítő Huszti 56:03.12 perccel nyert Kreisz Bálint (klubja Bohóchal, ideje 56:58.82) és Schönek Lukács (UTE, 57:56.98) előtt. A lányoknál a TVSE-s Bartalos Anna 59:08.09 perccel lett első, tatabányai klubtársát, Pálházi Lédát (59:35.23) és a Kőbánya SC-s Barta Biankát (1:00:41.40) megelőzve.

Végül ne feledkezzünk meg az U12-13-as kategóriák legjobbjairól sem, akik háromezer méteren vetélkedtek egymással és az órával. A fiúknál Sárkány Zétény (Kőbánya SC, 35:58.92) győzött, őt Nagyházi Bence (Jövő SC-FCSM, 36:09.51) és Mike Bálint (Kőbánya SC, 37:27.08) követte, míg a lányoknál Barta Nóra (Kőbánya SC, 36:56:53), Fábián Zsófia (Jövő SC-FCSM, 37:04.46) és Mérai Janka (Hód ÚSE, 37:09.82) volt az érmesek sorrendje.

(Kiemelt képünkön: az U16-17-es fiúknál Kárpáti Máté nyert Tóth Olivér és Varga Levente előtt Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik