Kézilabda: sokat kell még fejlődnie a junior férfiválogatottnak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.18. 16:19
null
Sótonyi Lászlót, a junior férfi kézilabda-válogatott szövetségi edzőjét kérdeztük a csapat franciaországi túrája után, amely során a Tiby-kupán szerepelt.

A magyar junior férfi kézilabda-válogatott a 2023-as kiírás után idén is részt vett a franciaországi Tiby-kupán, amelyen ismét nívós nemzetközi mezőnyben mérethette meg magát. A tavalyi eseményen (ami magyar aranyéremmel végződött) a keretet a pár hónappal később U21-es világbajnoki ezüstérmet szerző csapat tagjai alkották, akik a vb végeztével elköszöntek az utánpótlásévektől.

A március közepén megrendezett, 2024-es felvonáson a tavalyi ifjúsági vb-n tizenegyedikként végző csapat szerepelt: az együttes irányítását az U21-es vb-ezüstérmes Sótonyi László vette át szeptemberben, az irányításával pedig Gyálon edzőtáboroztak pár napot a kerettagok, majd elutaztak a torna helyszínére.

Ahogyan vasárnap beszámoltunk róla, a csapat Dánia ellen hat-, a szlovénoktól pedig ötgólos vereséget szenvedett, így a negyedik helyen zárt.

„Mindig fontos, hogy erős csapatokkal találkozzunk a felkészülés során, erre jó példa a Tiby-kupa, amin ismét remek körülmények és hangulat fogadott minket, jó volt a szervezés. Az elsődleges a tapasztalatszerzés volt a számunkra, jelenleg is zajlik a keret felmérése, alakítása, hiszen a juniorkorosztály első évében tartunk. Az már most és az előző összetartásokon is látszódott, hogy

– mondja Sótonyi. – A dánok ennek a korosztálynak az élmezőnyéhez tartoznak, többen a BL-induló Aalborgból érkeztek, de rajtuk kívül is többen szerepelhetnek a Bajnokok Ligájában. Ettől a szinttől jelenleg messze állunk, ám az egyre tisztábban látszik, mely területeken kell felzárkóznunk, ha az Európa-bajnokságon szeretnénk előrelépni a tavalyi vb-hez képest.”

Forrás: FFHandball/IconSport

A szakember szerint lényeges az eredmény az utánpótláskorban, ám távolabbi célok is lebegnek a stáb és a játékosok előtt.

„Kettős a cél: természetesen mindig meg akarjuk nyerni a soron következő meccset, de

A vasárnap esti, olimpiai selejtezős mérkőzés (amit a magyar válogatott 30–27-re megnyert a portugálok ellen Tatabányán, ezzel 12 év után újra kijutott az ötkarikás játékokra – a szerk.) remek példa volt erre, hiszen a tavaly még U21-es vb-ezüstérmet szerző fiatalok közül többen is húzóemberekké tudtak válni a felnőttválogatottban. Ők taktikailag, mentálisan, fizikailag olyan állapotba kerültek a junioréveik alatt, ami alkalmassá tette őket erre.Több faktorban, például a versenyeztetésben ez a juniorkorosztály közel sem indul olyan magas szintről, mint az előző; azt tudomásul kell venni, hogy nem minden évben születik olyan kiemelkedő gárda, mint a 2002-es. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ők nem érhetnek majd oda az elitbe; ezért dolgozunk a folytatásban is!”

A csapat május első felében találkozik legközelebb, majd következik a közvetlen felkészülés, a júliusi, Szlovéniában rendezendő Eb előtt, ami három héten át tart majd.

Február végén pedig kisorsolták a kontinensviadal csoportbeosztását, a magyar fiatalok a norvégokkal, a csehekkel és a románokkal kerültek egy négyesbe.

(Kiemelt képünkön: Sótonyi László Forrás: FFHandball/IconSport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik