Nyílt vízi úszás: pénteken startol Setubalban az utánpótlás Eb

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.06.02. 15:55
Címkék
Péntektől vasárnapig a portugáliai Setubalban rendezik az utánpótláskorú nyílt vízi úszók Európa-bajnokságát, amely szokatlanul korai időpontra került a versenynaptárban. Erről, és persze a magyar esélyekről is kérdeztük Gellért Gábort, a válogatott szövetségi kapitányát.

Hiába végzett az elmúlt három alkalommal – 2017-ben, 2019-ben és 2021-ben – a magyar válogatott az éremtáblázat élén, a pénteken startolón utánpótlás nyílt vízi úszó Európa-bajnokság mégis kicsit fejest ugrik az ismeretlenbe. Szokatlan módon június első napjaiban tartják a kontinensviadalt, ami magyar válogatott szövetségi kapitánya, Gellért Gábor szerint a legkevésbé sem szerencsés.Gellért Gábor szerint a legkevésbé sem szerencsés.

Gellért Gábor szerint Szimcsák Mira is a magyar csapat éremesélyesei között lehet Forrás: MÚSZ
Gellért Gábor szerint Szimcsák Mira is a magyar csapat éremesélyesei között lehet Forrás: MÚSZ

Gellért Gábor szerint Szimcsák Mira is a magyar csapat éremesélyesei között lehet  •  Forrás: MÚSZ

„Nagyon nehéz így jósolni, mert ilyenre korábban még nem volt példa, nem is tudtunk nyílt vízen válogatni – kezdte a szakvezető honlapunknak. – Ezért akik tavaly az első nyolcban végeztek az Európa-bajnokságon, védettek lettek, a többiek pedig medencés válogatón jutottak ki, ami mindig lutri. A korai időpont miatt kimaradt a 2015 óta rendszeres a háromhetes balatoni edzőtáborunk is, azt majd az utánpótlás-világbajnokság előtt fogjuk pótolni. Szerintünk szakmaiatlan döntés született, ezt az európai szövetségnek jelezni is fogjuk, nehéz dolga lesz természetesen nem csak a magyaroknak, hanem valamennyi versenyzőnek – tizenhét fokos víz és sok hullám vár rájuk Portugáliában. Vannak kiemelkedő versenyzőink – Betlehem Dávid, Sárkány Zalán, Kovács-Seres Hunor, Hambardzumyan Arshak, Fábián Bettina, Szimcsák Mira, valamint az idősebbek váltója -, bízom benne, hogy ők ismét érmekért, győzelmekért fognak csatázni, és ha így lesz, ismét ott lehetünk az élmezőnyben, legjobb esetben az élen.

A hétvégi Európa-bajnoksággal kezdődik el a nagyon sűrű nyári program, ami biztosan óriási kihívás elé állítja majd a fiatal versenyzőket.

„Úgy gondolom, minden edzőnek a saját felelőssége, hogy mit mer bevállalni a versenyzőjével. Mi Szegeden Pádár Nikolettel úgy döntöttünk, hogy kihagyja az eheti ifjúsági országos bajnokságot, és inkább a sokkal fontosabb, hazai rendezésű felnőtt-világbajnokságra koncentrál. Ilyenkor mindig figyelembe kell venni, ezek a fiatal versenyzők nem italautomaták, hogy amikor bedobáljuk az aprót, minden alkalommal kiadják a rendre ötfokos, hideg kólát.”

A setubali utánpótlás nyílt vízi Eb magyar indulói:
U19
Fiúk: Betlehem Dávid, Hambardzumyan Arshak, Sárkány Zalán
Lányok: Fábián Bettina, Gál Kincső, Szimcsák Mira
U17
Fiúk: Hartmann Máté, Horváth Ákos, Kovács-Seres Hunor
Lányok: Csulák Lia, Nett Vivien, Varga Zsófia
U15
Fiúk: Buda Levente, Kaiser Dominik, Tóth Olivér
Lányok: Király Flóra, Nagy Napsugár, Rohács Luca

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik