Kosárlabda: továbbra is az utánpótlás-nevelés az első a Vasasnak

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 19:08
Címkék
A Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztályának szakmai vezetőjével, Krivacsevics Dragoljubbal beszélgettünk arról, hogyan jutott be a tíz 2000-ben vagy az után született játékossal is felálló csapatuk az NB I/A playoff szakaszába, és emellett az is szóba került, mit remél ebben az évadban az utánpótlás-bajnokságokban.

A Vasas Akadémia a legfiatalabb átlagéletkorú csapat a női első osztályú kosárlabda-bajnokságban:Milos Pavlovic együttesében tíz olyan játékos szerepel, aki 2000-ben vagy az után született. A pasarétiek ennek ellenére sikerrel vették az alapszakaszt, a nyolcadik helyen zártak, így bejutottak a liga playoff szakaszába. A Vasasnői kosárlabda-szakosztályának szakmai vezetőjét, Krivacsevics Dragoljubot kérdeztük arról, minek köszönhető a siker.Vasas Akadémia a legfiatalabb átlagéletkorú csapat a női első osztályú kosárlabda-bajnokságban:Milos Pavlovic együttesében tíz olyan játékos szerepel, aki 2000-ben vagy az után született. A pasarétiek ennek ellenére sikerrel vették az alapszakaszt, a nyolcadik helyen zártak, így bejutottak a liga playoff szakaszába. A Vasasnői kosárlabda-szakosztályának szakmai vezetőjét, Krivacsevics Dragoljubot kérdeztük arról, minek köszönhető a siker.

Így ünnepelték a pasarétiek a playoffba jutást Forrás: Instagram
Így ünnepelték a pasarétiek a playoffba jutást Forrás: Instagram

Így ünnepelték a pasarétiek a playoffba jutást  •  Forrás: Instagram

„Természetesen már ezt is nagy eredménynek tartjuk, hiszen a legidősebb kosarasunk is csupán huszonöt esztendős, ráadásul csupán egy légiósunk van. A magyar bajnokság nagyon erős, és mindez jó bizonyíték arra, hogy európai szintűek a fiataljaink. Különösen boldogok vagyunk, hiszen a mi filozófiánk szerint nem a legjobb nyolcba kerülés élvez prioritást, hanem az utánpótlás-nevelés. Persze örülünk, de nekünk az a legfőbb feladatunk, hogy a lehető legtöbb Vasasos lány szerepeljen az élvonalban és a válogatottakban. A playoff remek lehetőséget ad a fejlődésre, mindenkinek próbáljuk megnehezíteni a dolgát. Szeretném kiemelni a vezetőedzőt, Milost, aki remek munkát végez nálunk.”

Semmi kétség, remekül dolgoznak a Vasasban. Jó bizonyíték erre az is, hogy sok éve húsznál is több játékost ad a korosztályos magyar válogatottaknak. Determészetesen nem csak az NB I/A-ra, hanem az utánpótlás-bajnokságokra is koncentrálniuk kell a mestereknek, amelyekben jelenleg a rájátszás zajlik. Érdekesség, hogy a juniorok és a kadétok között egyaránt esélyük lehet arra, hogy az első és a második számú csapatuk is bejusson az országos bajnoki nyolcas döntőbe.

„Ez is jól mutatja, hogy nem az eredményességre törekszünk; amiatt van két együttesünk, mert szeretnénk mindenkinek megadni a fejlődéséhez szükséges mérkőzés- és percszámot. Szépen haladnak a fiatalok, jó úton haladnak, ahogyan mi is. Büszkék vagyunk arra, hogy szinte az összes hazai első osztályú együttesben szerepel legalább egy játékosunk. A kadétok akár a bajnoki címre is esélyesek lehetnek, sőt a juniorok is, igaz, utóbbi ligában négy-öt hasonló erőt képviselő együttes játszik. A serdülőink kicsit kevesen vannak, azt a korosztályt különösen megviselte a koronavírus-járvány. Ugyanakkor közöttük is akadnak reményteli kosarasok, akiket megfelelő mennyiségű és minőségű munkával akár a válogatottszintig is emelhetünk”− véli Krivacsevics.

További korosztályos híreinkKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik