Gyurta Dániel bekerül az úszó Hírességek Csarnokába

Vágólapra másolva!
2024.02.28. 21:24
Gyurta Dániel nemzetközi elismerésben részesült (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnoka (ISHOF) 2024-ben hét országból 12 sportolót iktat be, köztük a magyar Gyurta Dánielt is.

 

Az ISHOF három úszót, egy váltót, egy edzőt, két búvárúszót, két vízilabdázót, egy műúszót, egy paralimpiai úszót és egy tiszteletbeli tagot választ be 2024-ben, írja a Swimming World Magazine.

A beiktatott tagok között van Gyurta Dániel is, aki négy olimpián is versenyzett, és egy arany- (2012), egy ezüstérmet (2004) nyert, valamint háromszoros világcsúcstartó. Gyurta ötszörös világbajnok és nyolcszoros Európa-bajnok. A Swimming World Magazine megemlíti, hogy a 34 éves olimpikon háromszor volt az év magyar sportolója, emellett ötször választották meg az év magyar úszójának, 2016-ban pedig beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Legutóbb, 2019-ben Salamon Ferenc került be magyarként a sportági Hírességek Csarnokába, a korábban beiktatott magyar tagok listáját ide kattintva nézheti meg.

„Nagy József, korábbi edzőm terjesztett fel jelöltként egy évvel ezelőtt, és tőle kaptam egy jelzést egy hete, hogy a döntést hozók érdemesnek találtak arra, hogy bekerüljek a halhatatlanok közé – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gyurta Dániel. – Tavaly Michael Phelps és Kitadzsima Koszuke került be – ők voltak a példaképeim fiatal úszóként, és emlékszem arra is, hogy amikor Fort Lauderdale-ben jártam, áhítattal néztem, kiket iktattak már be, és ott voltak köztük azok a magyarok is, akikre mindig is felnéztem, így például Széchy Tamás és Rózsa Norbert. Ez volt az utolsó olyan elismerés, amelyiket sportolóként megkaphattam, úszópályafutásomra azzal került fel a korona, hogy a nemzetközi Hall of Fame tagja lehetek. Végtelenül hálás vagyok Nagy Józsefnek azért, hogy gondolt rám.”

A beiktatási ceremóniára 2024. október 5-én kerül sor a floridai Fort Lauderdale-ben.

Úszás: Lars Frölander (svéd), GYURTA DÁNIEL, Dana Vollmer (amerikai), az 1976-os női amerikai 4x100-as gyorsváltó – Shirley Babashoff, Wendy Boglioli, Kim Peyton és Jill Sterkel
Búvárúszás: Alexander Despatie (kanadai), Julija Phalima (orosz)
Műúszás: Virginie Dedie (francia)
Vízilabda: Carmela Allucci (olasz), Vlagyimir Akimov (orosz)
Edző: Dennis Pursley (amerikai)
Tiszteletbeli tag: Dale Neuburger (amerikai)
Paraúszás: a nevét később közlik
A 2024-ben beiktatottak listája

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik