Búvárúszás: Papp Gábor a Magyar Búvárszakszövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 18:56
Papp Gábor lett a Magyar Búvárszakszövetség (MBSZ) elnöke.

A nem olimpiai sportágakat összefogó Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) keddi tájékoztatása szerint a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése egyhangúlag választotta meg a korábbi válogatott búvárúszót.

„Korábban versenyzőként, később marketing-szakemberként is megtanultam, hogy minden egyes eredmény mögött ott van a befektetett munka. Röviden: amit beleteszünk a szövetségbe, azt fogjuk tudni csak kivenni. Fontos, hogy a világversenyeken jól szerepeljenek a magyarok, de legalább ekkora hangsúlyt fektetünk majd a szabadidős és utánpótlás bázisra, valamint a technikai és a szakmai képzésekre” – hangsúlyozta a 48 éves sportvezető.

Az MBSZ elnöksége több mint fél éve mondott le, a tisztújító közgyűlés eredetileg április 9-re volt kiírva, de a koronavírus-járvány miatt júniusra tolódott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik