Úszás: a világhírű magyar tagja lesz a Hírességek Csarnokának

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 10:31
A világra szóló teljesítményeivel hírnevet szerzett magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila péntektől tagja lesz az Egyesült Államokban 1963 óta létező nemzetközi Hírességek Csarnokának.

Az úszósport maratonistáinak legjobbjait elismerő szervezet (IMSHOF) márciusban hozta nyilvánosságra, hogy az idén kiket avatnak az International Marathon Swimming Hall of Fame új tagjaivá, s a magyar nyílt vízi úszás jelentős sikereként Mányokit is jelölték. A zalaegerszegi illetőségű sportembert az amerikai intézményben ünnepélyes keretek között iktatják be a halhatatlanoknak nevezett kiválóságok sorába.

A 43 éves Mányoki – akit az asztmáját kezelendő annak idején orvosi tanácsra vittek el szülei úszni – az elmúlt évek csatornaátúszásaival, a világ legveszélyesebb vizeinek meghódításával válhatott a szűk körű elit tagjává. Neve egy-egy ausztrál, macedón és brit társáéval együtt kerül fel a floridai Fort Lauderdale-ben működő múzeum falára, a másik 248 klasszis úszóé mellé, akik az elmúlt bő fél évszázadban kerültek oda teljesítményüknek köszönhetően.

Mányoki Attila 2013-ban átúszta a La Manche-csatornát, 2014-ben, Japánban a világ legnehezebb vizes akadályának tartott Cugaru-csatorna sem tudott kifogni rajta, amelyet minden idők második legjobb idejével küzdött le. Tavaly egyedülálló módon két héten belül teljesítette az újabb kihívást: a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Ezzel túljutott az Ocean’s Seven elnevezésű sorozat négy állomásán. Még az Északi-csatorna, a Cook-szoros és a Gibraltári-szoros leküzdése van hátra a világ hét legnehezebben meghódítható tengeri csatornája közül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik