Sportlétesítmény: uszoda épülhet a Tüskecsarnok mellé

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 18:10
2014 elején adhatják át az 1996 óta félkész állapotban lévő Tüskecsarnokot, és a multifunkcionális létesítmény később egy uszodával is bővülhet – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkára.
Simicskó István Vígh László kormánybiztossal együtt tartott tájékoztatót kedden a XI. kerületi iskolák vezetőinek és testnevelő tanárainak a projekt befejezéséhez kapcsolódó feladatokról. Mint mondta, bízik abban, hogy 2014 tavaszára elkészül a csarnok. A tervek között szerepel, hogy egy uszodával is bővül a létesítmény – tette hozzá államtitkár, aki a kerület országgyűlési képviselője is egyben. Megjegyezte: reméli, hogy a kormány is támogatni fogja ezt az elképzelést. A projekt állásáról beszámolva Vígh László emlékeztetett arra, hogy a Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni és a beruházás 16 éve áll. A csarnok most még félkész állapotban van, jelenleg egy jégpálya üzemel benne, mivel ezt tudták a leggyorsabban és a legkisebb beruházással kialakítani. „Decemberben elindul a közbeszerzés, utána kilenc-tizenkét hónapra van szükség a projekt befejezéséhez, erre 5.9 milliárd forint áll a rendelkezésünkre. A csarnok megnyitására legkésőbb 2014 elején kerülhet sor” – mondta el a kormánybiztos az MTI kérdésére. Vígh László arra is kitért, hogy a 20x40 méteres küzdőterű létesítmény csaknem 4000 fő befogadására lesz alkalmas, és a ritmikus gimnasztikán kívül mindegyik teremsportág versenyeit meg lehet rendezni benne. Rangos nemzetközi sportversenyek mellett kulturális eseményeknek és koncerteknek is otthont adhat majd a 71 méter hosszú és 42 méter széles építmény. A kiegészítő létesítmények között a kormánybiztos megemlítette a szomszédban található négy, egyenként 18x36 méteres, valamint további két, 18x18 méteres munkacsarnokot. Összesen 35 öltöző lesz a létesítményben, így egyszerre hat-hét testnevelési órát is meg lehet tartani benne. Emellett sportorvosi rendelőt és egy diagnosztikai központot is terveznek a Tüskecsarnokba. Hogy ezek kialakítása ideális legyen, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karával, a Sportkórházzal és a kardiológiai intézettel is egyeztetéseket folytattak. A Tüskecsarnok a tervek szerint az egyetemi, diák- és főiskolai sport fellegvára lesz, hiszen a közelben találhatók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem épületei. Ezenkívül a kerületi iskolások, valamint a sportolni vágyó felnőttek igényeit is igyekszik majd kielégíteni. „Egy nyitott létesítményt szeretnénk üzemeltetni, ezért várjuk az ötleteket, és minden megoldásra nyitottak vagyunk” – zárta a tájékoztatót Vígh László, majd az érdeklődők rövid körsétát tehettek a létesítményben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik