Úszó Eb: a magyar aranyváltó a szurkolóknak is köszönetet mondott

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.12. 19:08
A fantasztikus teljesítménnyel aranyérmet szerző magyar 4x200 méteres női gyorsváltó tagjai a Margitszigetre kilátogató közönség biztatását is kiemelték a döntő utáni nyilatkozatukban.

„Erre a távra, a 200 m gyorsra készültem, és úgy érzem, jól sikerült a rám bízott első 200 méter – nyilatkozta az elsőként medencébe ugró Mutina Ágnes. – Lehetett volna jobb is az úszásom, de a végén bíztam benne, hogy Evelyn mindannyiunkért küzd majd. A 200 vegyes után láttam a szemében, hogy mindenképpen nyerni akar.

 „Nekem kicsit hosszú a 200 méter gyors, mert rövidebb távon versenyzek. Kicsit elfáradtam a végére, de nagyon boldog vagyok, hogy az aranyérmes csapat tagja lehettem – mondta második úszónk, Dara Eszter. – Az első 100 méteren nagyon bekezdtem, de ez mindig így van, utána pedig nagyon nagyot úsztak a csajok. Köszönöm nekik!"

„A szurkolótábor fantasztikus volt, e nélkül nem sikerült volna két aranyérmet szereznem ma. Fantasztikus volt a csapatunk! – tette hozzá Hosszú Katinka. – Nem fejeztem be jól a lábtempóimat mellen, de délelőtt Cseh Laci és Bodor Ricsi segített ezt kijavítani, nekik is hálás vagyok. Kiss Laci bá a váltó döntője előtt azt mondta, hogy nem akar terhet rakni a vállunkra, de szerinte az aranyat is megnyerhetjük. Gondolhatják, majdnem elájultam!"

„Szerencsére sikerült az ezüstérmem után gyorsan egy aranyat is begyűjtenem. Köszönöm a lányoknak és a közönségnek!" – mondta Verrasztó Evelyn.

Összefoglaló cikkünket ide kattintva olvashatják. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik