Tenisz: Valkusz Máté elődöntős Bragában

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 21:56
null
Valkusz Máté (Fotó: Földi Imre)
Világranglista-236. honfitársunk a francia Titouan Droguet legyőzésével bejutott a négy közé a portugáliai challengeren, szombaton horvát riválissal csap össze.

 

Valkusz Máté menetel Portugáliában, a legjobb négy közé jutott a bragai challengeren. A nyolc között a francia Titouan Droguet-t búcsúztatta két játszmában (7:6, 6:3), az elődöntőben a horvát Duje Ajdukovic vár rá szombaton.

„A negyeddöntő fizikailag eléggé megterhelő volt, nem játszottam még ilyen hosszú tie breaket – mondta a Nemzeti Sportnak Valkusz Máté. – A gyomrommal volt problémám, a hosszú labdamenetek után nem nagyon kaptam levegőt, egy pillanatig sem éreztem jól magam a pályán, szerencsére a rövidítésben a térfélcsere után kicsivel jobb lett a helyzet. A második szettben tartottam a breakelőnyömet, az ellenfelem szerváira annyira nem figyeltem, a sajátjaimnál viszont nagyon odatettem magamat. A fizikai állapotom egyébként rendben van, bár sosem jön jól a sérülés, nagyon kellett nekem az az egy nap pihenő, amit Piros Zsombi visszalépése tett lehetővé. Ha nincs a szünet, nem biztos, hogy legyőzöm Droguet-t.”

Világranglista-236. játékosunk hozzátette, Ajdukovicot korábban látta játszani néhányszor, akkoriban nem nagyon „nyeregetett“, de az elmúlt hónapokban versenyt is nyert, bekerült a top 200-ba, így megnőtt az önbizalma és jól teniszezik. Valkusz úgy véli, következő riválisa nem lehet jobb formában Droguet-nál, aki a US Open főtábláján is nyert meccset, viszont Ajdukovic támadóbb játékos, ezért talán nem lesz annyi hosszú labdamenet, és remélhetőleg többször fog hibázni a horvát.

Valkusz Máté elárulta, ha minden rendben lesz vele, Lisszabonban játssza idei utolsó salakos versenyét a jövő héten, majd két hét múlva Pozsonyban már kemény pályán szerepel.

ATP-CHALLENGERTORNA, BRAGA (73 000 euró, salak)
Egyes. Negyeddöntő:
Valkusz Máté–Droguet (francia, 6.) 7:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik