Roland Garros: Wawrinka maratoni ütközetben maradt talpon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.23. 16:48
null
Stan Wawrinka 194 perces mérkőzésen diadalmaskodott (Fotó: Action Images)
Alaposan megizzadt a Roland Garros 1. fordulójában a címvédő svájci Stan Wawrinka, végül kétszer is szetthátrányból felállva, döntő játszmában két vállra fektette a cseh Lukás Rosolt.

 

A két játékos eddigi négy egyéni meccsét rendre a svájci nyerte meg, de párosban már belefutottak egy maratoni összecsapásba, amikor Rosol Tomás Berdych oldalán 7 óra 2 perces meccsen 6:4, 5:7, 6:4, 6:7, 24:22-re legyőzte a Marco Chiudinellivel játszó Wawrinkát.

A svájci 2:1-es előnye után Rosol magához vette a kezdeményezést, és innentől kezdve gyakorlatilag az ötödik szettig egyszer sem állt jobban Wawrinka. A simán megnyert második játszmát hasonlóan könnyel elbukott harmadik követte a szempontjából, majd a második egyenlítés után a döntő felvonásban 1:1 után került brékelőnybe.

Innentől pedig már csak az adogatására kellett figyelnie, és bár 5:3-nál fogadóként két meccslabdát is elrontott, saját adogatásánál a másodikkal – összességében a negyedikkel – már élt.

Hozzá hasonlóan nyert a 23. kiemelt amerikai Jack Sock, a hazai Jérémy Chardy és a kanadai Milos Raonic is, ahogyan a hölgyek mezőnyében a spanyol Garbine Muguruza, az amerikai Sloane Stephens és a cseh Barbora Strycová is, a 32. helyen rangsorolt Jelena Ostapenko viszont máris búcsúzott.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (32 017 500 euró, salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Raonic (kanadai, 8.)–Tipszarevics (szerb) 6:3, 6:2, 7:6
Mannarino (francia)–Kukuskin (kazah) 6:4, 2:6, 6:2, 6:4
Sock (amerikai, 23.)–Haase (holland) 6:3, 7:5, 3:6, 6:7, 6:2
Brown (német)–Szela (izraeli) 6:7, 6:4, 7:6, 4:6, 6:4
Lajovics (szerb)–Kudla (amerikai) 6:4, 6:3, 6:3
Chardy (francia, 30.)–L. Mayer (argentin) 6:4, 3:6, 6:4, 6:2
Wawrinka (svájci, 3.)–Rosol (cseh) 4:6, 6:1, 3:6, 6:3, 6:4
Troicki (szerb, 22.)–Dimitrov (bolgár) 2:6, 6:3, 5:7, 7:5, 6:3
Daniel (japán)–Klizan (szlovák) 3:6, 4:6, 7:5, 6:4, 3:0-nál Klizan feladta
Pavlasek (cseh)–Carballes Baena (spanyol) 6:2, 4:6, 6:3, 1:6, 6:1
Dodig (horvát)–Juzsnij (orosz) 6:4, 5:7, 7:5, 2:6, 6:3
Karlovic (horvát, 27.)–Montanés (spanyol) 6:2, 7:6, 7:6
Pella (argentin)–Schwartzman (argentin) 6:2, 3:6, 6:2, 6:3
Simon (francia, 16.)–R. Dutra Silva (brazil) 7:6, 6:4, 6:2
Verdasco (spanyol)–Dolgopolov (ukrán, 28.) 7:5, 6:4, 7:5
Nisikori (japán, 5.)–Bolelli (olasz) 6:1, 7:5, 6:3
Bourgue (francia)–Samper-Montana (spanyol) 7:5, 7:6, 7:6
Trungelliti (argentin)–Cilic (horvát, 10.) 7:6, 3:6, 6:4, 6:2
Ramos (spanyol)–Zeballos (argentin) 6:3, 4:6, 7:5, 6:0
Edmund (brit)–Baszilasvili (grúz) 7:6, 6:7, 7:5, 6:1
A. Martin (szlovák)–Munoz-De la Nava (spanyol) 6:2, 6:3, 4:6, 6:4
Fratangelo (amerikai)–Querrey (amerikai) 6:3, 6:1, 6:7, 6:3
Thompson (ausztrál)–Györe (szerb) 6:3, 6:4, 7:5
Gasquet (francia, 9.)–Bellucci (brazil) 6:1, 6:3, 6:4

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Büyükakcay (török)–Szasznovics (fehérorosz) 5:7, 7:6, 6:2
Georges (francia)–McHale (amerikai) 6:7, 6:0, 6:3
Muguruza (spanyol, 4.)–Schmiedlová (szlovák) 3:6, 6:3, 6:3
Lucic (horvát)–Hantuchová (szlovák) 6:1, 6:2
Oszaka (japán)–Ostapenko (lett, 32.) 6:4, 7:5
Cepede (paraguayi)–Lisicki (német) 6:2, 6:2
Stephens (amerikai, 19.)–Gaszparjan (orosz) 6:4, 6:3
Strycová (cseh, 30.)–Hradecká (cseh) 6:4, 7:5
Hercog (szlovén)–Domínguez-Lino (spanyol) 6:4, 7:6
Wickmayer (belga)–Dulgheru (román) 6:1, 6:3
Rogers (amerikai)–Ka. Plísková (cseh) 3:6, 6:4, 6:3
Kuznyecova (orosz, 13.)–Svedova (kazah) 4:6, 6:1, 6:4
Pironkova (bolgár)–Errani (olasz, 16.) 6:3, 6:2
Halep (román, 6.)–Hibino (japán) 6:2, 6:0
Beck (német)–Zanevszka (ukrán) 6:1, 6:2
Vesznyina (orosz)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:3
Garcia (francia)–Curenko (ukrán) 6:3, 7:5
Watson (brit)–Gibbs (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 2.)–Jovanovszki (szerb) 6:0, 6:2
Larsson (svéd)–Linette (lengyel) 6:3, 4:6, 7:5
Dijasz (kazah)–Witthöft (német) 2:6, 6:4, 6:2
K. Bondarenko (ukrán)–Vinci (olasz, 7.) 6:1, 6:3
Begu (román, 25.)–Mattek (amerikai) 5:7, 6:1, 6:3
Vandeweghe (amerikai)–Broady (brit) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik