Aus. Open: Federer energiát spórolt a pokoli folytatásra

Vágólapra másolva!
2014.01.18. 05:34
Szettveszteség nélkül jutott a nyolcaddöntőbe Roger Federer, miután szombaton az orosz Tejmuraz Gabasvilit különösebb gond nélkül, 101 perc alatt 6:2, 6:2, 6:3-ra legyőzte.

A legjobb volt, amit Federer tehetett, hogy nem veszít szettet az első három fordulóban, mert így kipihenten vághat neki a második hétnek, amely kőkemény lesz számára, ha be akarja gyűjteni a 18. Grand Slam-trófeáját. A svájci legközelebb a Jo-Wilfried Tsonga–Gilles Simon meccs győztesével játszik, utána Andy Murray, Rafael Nadal, Novak Djokovics lehet a sorrend a tornagyőzelemig vezető úton.

„A rövid távú célom az volt, hogy túljussak az első héten, ami nem ment annyira jól tavaly Wimbledonban és a US Openen sem, ezúttal viszont elégedett lehetek. Jól érzem magam, az elmúlt év kemény volt, de négy-öt hónapja újra rendben vannak a dolgaim. Örülök, hogy amikor felkelek, még mindig nem érzem magam annyira öregnek – mondta el Roger Federer a Jim Couriernek a mérkőzés után adott interjújában, amelyben Stefan Edberg felkéréséről is beszélt.– Felhívtam, ám ő kért némi gondolkodási időt. Jó darabig eltartott, mire igent mondott, de nagyon örülök, hogy végül így döntött.

Közben a hölgyek között némi üggyel-bajjal Agnieszka Radwanska is továbbjutott, miután az Anasztaszija Pavljucsenkova ellen elveszített első játszma miatt sem idegeskedett és a tőle megszokott stabil játékkal fordított.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (33 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ

Sarapova (orosz, 3.)–Cornet (francia, 25.) 6:1, 7:6
A. Radwanska (lengyel, 5.)–Pavljucsenkova (orosz, 29.) 5:7, 6:2, 6:2
Jankovics (szerb, 8.)–Nara (japán) 6:4, 7:5
Halep (román, 11.)–Diasz (kazah) 6:1, 6:4
Stephens (amerikai, 13.)–Szvitolina (ukrán) 7:5, 6:4
Cibulková (szlovák, 20.)–Suárez-Navarro (spanyol, 16.) 6:1, 6:0
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ
Federer (svájci, 6.)–Gabasvili (orosz) 6:2, 6:2, 6:3
Robert (francia)–Klizan (szlovák) 6:0, 7:6, 6:4
NŐI PÁROS, 2. FORDULÓ
Babos Tímea, Martic (magyar, horvát)–Barty, Dellacqua (ausztrál, 5.) 6:1, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik