Szávay Ágnes egy helyet rontott, most a 15. helyet foglalja el

Vágólapra másolva!
2008.05.12. 10:39
Szávay Ágnes a 15. helyet foglalja el a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A magyar klasszis az előző rangsorhoz képest egy helyet rontott. Az élen Justine Henin vezet, az orosz Marija Sarapova a második, a szerb Ana Ivanovics a harmadik. A magyar játékos páros ranglistán a 29. helyet foglalja el.
Szávay egy helyet viszacsúszott
Foto: Action Images
Szávay egy helyet viszacsúszott
Szávay egy helyet viszacsúszott
Foto: Action Images
Szávay egy helyet viszacsúszott

Már megszokhattuk a világranglista pontszámításának furcsaságát. Többször előfordul, hogy egy teniszező úgy tud egyre jobb és jobb pozícióba kerülni, hogy hetekig nem tud két egyenest ütni a labdába, majd amikor már kijön a hullámvölgyből, és komoly ellenállásra kényszeríti a valóban világklasszis ellenfeleket, ront a helyezésén.

Ez történt most Szávay Ágnessel is, aki az előző hivatalos rangsorban elfoglalt pozíciójához képest egy helyet rontott, így most papíron a tizenötödik legjobb női teniszező a világon.

Pedig a Vasas kiválósága a hét végén véget érő 1,34 millió dollár összdíjazású berlini salakpályás női tenisztornán egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol ráadásul az első játszmát meg is nyerte a világranglista harmadik Ana Ivanovics ellen. Sajnos Szávay végül elbukta – a sötétedés miatt kétnaposra nyúló – mérkőzést, ám mindenképp elmondható, hogy kezdi visszanyerni jó formáját.

A világranglista első három helyén csak a sorrendben van változás: továbbra is a belga Justine Henin vezet, az orosz Marija Sarapova a második, a szerb Ana Ivanovics pedig a harmadik.

Jelena Jankovics és Szvetlana Kuznyecova helyet cserélt egymással. A szerb teniszező feljött a negyedik helyre, míg orosz kollégája az ötödik pozícióba csúszott vissza. Jelena Gyementyjeva pedig két helyet javítva a hetedikre jött föl.

NŐI VILÁGRANGLISTA

EGYES
1. (1.) Justine Henin (belga) 5695 pont
2. (3.) Marija Sarapova (orosz) 3986
3. (2.) Ana Ivanovics (szerb) 3922
4. (5.) Jelena Jankovics (szerb) 3755
5. (4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3605
6. (6.) Serena Williams (amerikai) 2836
7. (9.) Jelena Gyementyjeva (orosz) 2670
8. (7.) Anna Csakvetadze (orosz) 2596
9. (8.) Venus Williams (amerikai) 2516
10. (10.) Daniela Hantuchova (szlovák) 2257
11. (11.) Marion Bartoli (francia) 2178
12. (12.) Patty Schnyder (svájci) 1915
13. (13.) Vera Zvonarjova (orosz) 1742
14. (17.) Dinara Szafina (orosz) 1732
15. (14.) Szávay Ágnes 1712
...132. (136.) Czink Melinda 281
...141. (144.) Nagy Kyra 257
...166. (164.) Arn Gréta 189

PÁROS
1. (1.) Cara Black (zimbabwei) és Liezel Huber (amerikai) 5040-5040 pont
3. (3.) Szugijama Ai (japán) 4340
...29. (30.) Szávay Ágnes 1365
...106. (119.) Czink Melinda 431
...202. (187.) Nagy Kyra 178
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik