Kis reményt hozott az esőszünet, szépen búcsúzott Szávay Ágnes

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.05.31. 21:27
A Párizsban zajló Roland Garroson esőszünetet kellett elrendelni Szávay Ágnes mérkőzésén. Az egyetlen, még versenyben lévő magyar játékos éppen vesztett állásban volt, ellenfelének, a kilencedik helyen kiemelt orosz Anna Csakvezadzénak már csak saját adogatójátékát kellett volna megnyerni a győzelemhez, de Szávay a mérkőzés során először brékelni tudott. Ettől lendületbe jött a magyar lány, aki nem sokkal később már ki is egyenlített. A világ rendje és papírformája aztán a döntő játszmában állt helyre, amely ismét az oroszé lett, aki így a harmadik fordulóba jutott, míg Szávay kiesett.
A selejtezőből három nyert mérkőzéssel a főtáblára jutó Szávay Ágnes mérlege egy győzelem és egy vereség a Roland Garros főtábláján
Reuters
A selejtezőből három nyert mérkőzéssel a főtáblára jutó Szávay Ágnes mérlege egy győzelem és egy vereség a Roland Garros főtábláján
A selejtezőből három nyert mérkőzéssel a főtáblára jutó Szávay Ágnes mérlege egy győzelem és egy vereség a Roland Garros főtábláján
Reuters
A selejtezőből három nyert mérkőzéssel a főtáblára jutó Szávay Ágnes mérlege egy győzelem és egy vereség a Roland Garros főtábláján

Az első játszmában mindenki hozta a saját adogatójátékét, egy kivételtől. Szávaynak ugyanis elég volt elveszíteni egyetlen adogatójátékát a játszma közepén, hogy máris játszmahátrányba kerüljön.

A második játszmában Szávay nehezen, de hozta saját adogatójátékait, míg orosz ellenfele viszonylag könnyedén a sajátjait.

Egyenlő, 4:4-s állásnál Csakvetadze a negyedik lehetőségét kihasználva csinált egy bréket, így előnyre tett szert és ő adogathatott volna a játszmáért, a mérkőzésért és a harmadik fordulóért, ám közbeszólt az időjárás. Már nem először Párizsban…

Kísértett Czink Melinda emléke… Másik főtáblásunk az első fordulóban az izraeli Tzipora Oblizer ellen lépett pályára. Ellenfele 6:3, 5:4-re vezetett, amikor a mérkőzésvezető előbb esőszünetet rendelt el, majd hiábavaló várakozást követően az elnapolás mellett döntöttek a verseny rendezői.

Másnap Czink nem tudott előnyt kovácsolni magának a plusz pihenőből, négy perc alatt elbukta azt a játékot, amellyel ellenfele továbbjutott.

Bíztunk benne, Szávay esetében a végkifejlet azért máshogyan alakul. Így is történt.

A kényszerpihenőt követően Szávay a mérkőzés során először brékelt. Ettől a magyar teniszező lendületbe jött, az orosz viszont kicsit elbizonytalanodott. Mi mással magyarázhatnánk, hogy végül rövidítésben a magyar lány 7-1-re lemosta jóval esélyesebb és rutinosabb ellenfelét.

Jöhetett a harmadik, mérkőzést eldöntő játszma. Itt már nem fukarkodtak a brékekkel a felek, 1:1-s állás után Csakvetadze még nyerte a sajátját, és tulajdonképpen ennyi.

A döntő játékban Szávay adogatott, egy labdája is volt az 5:5-höz, de végül kihasználatlan maradt, nem úgy Csakvetadze első mérkőzéslabdája…

A fiatal magyar tehetségnek azonban így sincs oka szégyenkezésre, méltó ellenfele tudott lenne egy nálánál jóval előrébb rangsorolt játékosnak és emelt fővel, négy nyert mérkőzéssel - egyet már a főtáblán húzott be - vett búcsút az idei Roland Garros egyesküzdelmeitől.

A kellemetlen közjáték ellenére végül csupán két férfi és egy egyes meccset nem sikerült befejezni a mai napra tervezett programból, így emiatt a három összecsapás végett marad még mindig csonka a forduló.

FRANCIA NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, 20.2 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Csakvetadze (orosz, 9.) - Szávay Ágnes (magyar) 6:4, 6:7, 6:4
S. Williams (amerikai, 8) - Sequera (venezuelai) 6:0, 7:6
Ivanovics (szerb, 7.) – Mirza (indiai) 6:1, 6:4
Raluca Olaru (román) - Pucsek (fehérorosz) 6:3, 6:0
Medina Garrígues (spanyol, 24.) - Lihovceva (orosz) 7:5, 6:4
Peer (izraeli, 15,) - Gallovits (román) 6:4, 6:1
Srebotnik (szlovén, 17.) - Dusevina (orosz) 6:4, 6:2
Cibulkova (szlovák) - Müller (német, 32.) 6:3, 6:2
Kuznyecova (orosz, 3.) - Shaughnessy (amerikai) 7:6, 6:3
Mauresmo (francia, 5.) - Dechy (francia) 6:3, 6:7, 6:1
Safarová (cseh, 25.) - Pratt (ausztrál) 6:0, 6:1
Szugijama (japán, 21.) - Tu (amerikai) 6:3, 1:6, 6:1
Schnyder (svájci, 14.) - K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:2
Knapp (olasz) - A. Bondarenko (ukrán, 22.) 6:4, 2:6, 6:3
Kudriavcseva (orosz) - Dulko (argentin, 29.) 7:5, 1:6, 8:6
Sarapova (orosz, 2.) - Craybas (amerikai) 6:2, 6:1

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Ljubicic (horvát, 7.) - Wawrinka (svájci) 6:4, 6:3, 6:7, 6:3
Djokovic (szerb, 6.) - Recouderc (francia) 6:3, 3:6, 6:3, 6:1
Patience (francia) - Zabaleta (argentin, szv.) 7:5, 6:3, 3:6, 2:6, 6:4
Verdasco (spanyol) - Turszunov (orosz, 21.) 6:4, 6:4, 6:4
Ferrer (spanyol, 12.) - Hartfield (argentin) 6:4, 6:3, 7:6
Bagdatisz (ciprusi, 16.) Pless (dán) 7:5, 6:3, 6:4
Hajek (cseh) Ulihrach (cseh, sel.) 1:6, 6:2, 7:6 (8:6), 3:6, 6:2
Björkman (svéd) - Karlovic (horvát) 3:6, 3:6, 6:4, 7:6, 6:3
Hernández (spanyol) - Kohlschreiber (német, 28.) 7:6, 6:1, 6:1
Moyá (spanyol, 23.) - Serra (francia) 6:4, 6:2, 6:4
Brzezicki (argentin, sel.) - García-López (spanyol) 7:6, 6:2., 6:0
Hewitt (ausztrál, 14.) Gaudio (argentin) 4:6, 3:6, 6:2, 6:4, 6:2
Nieminen (finn, 20.) Montcourt (francia) 6:1, 6:1, 6:4
Albert Montanes (spanyol) - Gulbis (lett) 6:1, 6:2, 1:6, 7:6
Nadal (spanyol, 2.) - Cipolla (olasz, sel.) 6:2, 6:1, 6:4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik